Dzsessz-reggel a templomban

Jens Bunge egy német városka szakközépiskolájának hittantanára és nem mellesleg világszerte elismert harmonikásA szerző felvételeEugen Cicero kultikus zenész volt életében, és halála után is az maradt, mindig a megszokott kategóriák között állt, érzelmességet és technikát bravúrosan ötvözött, komolyzenét és dzsesszt jó érzékkel házasított, szívvel-lélekkel zenélt, a minőséggel szórakoztatott, magától értetődően rándult át egyik műfajból a másikba. Makovínyi Pál Ipolyságon egy öt koncertből álló emlékhangverseny-sorozatot szervezett a kolozsvári születésű zongorista halálának 10. évfordulóján. Makovínyi életének egyik meghatározó muzsikusának tartja a művészt, s ennek fő oka, ahogy ő fogalmaz, hogy „Cicero minden billentyű?leütésén érezni a klasszikus zenei neveltetést”, átdologozásai remekül adagolják, használják ki mindkét zenei világ jellegzetességeit, stílusjegyeit, lehetőségeit.

Abban még nincs semmi különös ha egy ipolysági templomba belépve egy teológussal találja magát szemben az ember, az egy picit furcsább, hogy német az a teológus, s az aztán már elég bizarr, hogy a szőke hajú copfos férfi kezében egy hangszer van, méghozzá egy szájharmonika. Jens Bunge, egy német városka szakközépiskolájának hittantanára és nem mellesleg világszerte elismert harmonikás a 101 éves evangélikus templomban zenélt a Pavol Bodnár Trióval. A program eklektikus volt, egyházi énekeken át Bach-örökzöldeken és saját szerzeményeken keresztül dzsessz-?sztenderdekig, s a koncert esti órájában visszatérő motívuma volt a zeneszámoknak a reggel, az ébredés. Bunge bemutatta hangszerét, a kromatikus, úgynevezett váltós szájharmonikát, melyen félhangokat is lehet játszani egy bil?lentyű segítségével. A szájharmonika már hangszínével is valamiféle nosztalgikus, érzelmileg túlcsorduló hangulatot idéz, sem?mi sem önmagában látható, mindent belep valami furcsa sűrű anyag. Mintha az egész világ abban a folyadékkal teli gömbben lenne, melyben, ha fölrázzuk, hó esik. Merengő emberek kiegyensúlyozott, komótos világa ez, fontos a dallamív, nincsenek túlbonyolítva az érzelmek, minden egy picit szebbnek, jobbnak tűnik, mint a valóságban. A szájharmonika megidézheti a tábortüzek egy?szerű varázslatát, a westernfilmek fekete-fehér pionír hősiességét, van benne valami kor?szerűtlen, zavarbaejtő, mégis nagyon vonzó. Különös ezen a hangszeren istent dicsőítő, hálaadó protestáns énekeket hallani, de hatásos ez a letisztultság. Különös Bach Air-jét és Siciliana-ját ennyire elomlóan, lebegősen hallani, bár ennél a két darabnál nem szokatlan a szinte giccsbe hajló romantikus máz. Bunge nem fél az érzelmektől, de nagyon okosan játszik, visszafogott, mégis határozott, megelégszik a széppel és a kellemessel, nem akarja letépni láncait, élvezi a szabályokat. Három Jens Bunge-szerzemény is elhangzik, az egyiket a híres Chicagói magasvasút ihlette, melynek előre-hátra rándító ritmusát, megtorpanásait-megiramlásait idézi a Hurok című szám. Persze ez az utazás nem a rohanásról, a metropolis űzött tempójáról szól mégsem, inkább álomszerű és harmonikus, egy-két finom, játékos kibicsaklással. A tíz évvel ezelőtt a könnyűzenébe ismét begyűrűző, különös módon akkor Finnországból induló tangóhullám hatására, megrendelésre Bunge is írt egy tangót, izgalmas ezt az érzéki-frivol, pimasz és incselkedő műfajt szájharmonikán megidézni, megszelídül természetesen, de az erotikus titkokat őrzi. Jens Bunge Reggeli dala a mindennapos reggeli rítusok hangulából indul ki, minden nagyon ismerős, és otthonos. Két sztenderd is elhangzott, a No more greater love, ráadásként pedig Romberg Zsigmond Softer in a morning című száma. A legrendhagyóbb kompozíciónak is egy dzsessz-örökzöld szolgált alapul, de Pavol Bodnár Somer Other Indiana-ja a könnyed, fülbemászó dallamból bonyolult szeriális ze?ne?művet varázsolt.

Októberben Jens Bunge fellépésén kívül még két koncert volt, és tényleg semmi sem történt véletlenül, mindegyik alkalom konkrétan utalt a nagy zenész életére, műveire. Bungéhoz a belga virtuóz Jean „Toots” Thielemann vezetett el, hiszen Cicero lemezt is felvett a szájharmonikással, aki nagyon nagyra tartja a német zenészt. Először az eperjesi AMC Trio hajtott fejet Cicero előtt, ők saját kompozícióikban gyakran élnek a barokktól a romantikáig terjedő zenei stílusok jellemzőivel, de Ciceróhoz hasonlóan a népzenei indíttatás is fontos számukra. Nem kisebb nagysággal, mint Ulf Wakeniusszal zenéltek együtt az idei Pozsonyi Dzsessznapokon, aki a mainstream dzsessz „zongorista gigászának”, Oscar Petersonnak az udvari gitárosa. Ugyancsak októberben volt a második koncert, amikor Lennart Nevrin svéd zongorista látogatott el a városba. A muzsikus bevallottan a sajátos hangú mester, Eroll Garner követője, s ennek megfelelően nála is a jobb kéz szólamával teljesen egyenrangú a balkéz játéka. Telített, bonyolult szövésű játéka őriz még valamit a régi szalonok elegáns, disztingvált jellegéből. Nevrin meghívásánál a kulcsszó Garner személye volt, akivel bár Cicero soha nem játszott együtt, de barátok voltak és tisztelték a másik művészetét. Novemberben még két „tisztelgő” koncert lesz Ipolyságon. November 8-án, csütörtökön a magyarországi Trio Olamar játszik, Oláh Zoltán zongorán, Oláh Péter nagybőgőn, és a „nagy öreg”, Martonosi György ütőhangszereken. Természetesen ők is dzsesszköntösbe bújtatnak majd komolyzenei témákat, leginkább Bartók Béla művei inspirálják őket. November 21-én, szerdán a Nothing but swing ad koncertet, ők főként Cicero egyik legkedvesebb zeneszerzőjének Chopinnek a műveit játsszák majd dzsesszesítve.