Daniel Brunovský világa

Egyáltalán nincs könnyű dolguk a híres apák utódainak, nem mindegyikük tud megbirkózni a nagy előd tehetségének súlyával, és kilépni az árnyékából. A probléma komolyságát, akár egy egész életre kiható következményeit érzékletesen taglalta Karinthy Márton is az Ördöggörcs című könyvében, és nem csupán a Karinthy-utódok, hanem további – magyar és külföldi – hírességek gyermekeinek sorsával illusztrálva.

Ebből a szempontból Daniel Brunovský, a kortárs szlovák képzőművészet egyik jelentős képviselője szerencsésnek mondható. Mert úgy tűnik, sikeresen küzdött meg édesapja „árnyékával”. Pedig nem lehetett egyszerű kikerülni egy olyan rendkívüli, szuggesztív képzőművész bűvköréből, mint amilyen a nemzetközi hírű Albín Brunovský volt. Az édesapa azonban nemcsak nagy művésznek, hanem remek pedagógusnak is bizonyult. Nem akarta mindenáron a saját stílusát, művészi felfogását ráerőltetni a fiára, hanem hagyta, hogy a saját útját járja, és rátaláljon önmaga hangjára – derül ki Helena Markusková esztéta Daniel Brunovský / Staré príbehy (Régi történetek) című kötetéből, amely az AB-ART Kiadó gondozásában jelent meg.

A szerző – az érsekújvári Művészeti Galéria (Galéria umenia) munkatársa – pontos, részletes képet ad Daniel Brunovský pályájáról, a hetvenes évek végétől egészen napjainkig. Megtudhatják az olvasók, hogy bár a családi háttér hatása természetes és elkerülhetetlen volt, művészként az igazi „katalizátort” 1984-es olaszországi útja jelentette számára. „Maga a környezet formált, hogy ott dolgoztam, festettem, kiállítottam. Rómába azonban felkészülten érkeztem. Ugyanazzal az alappal tértem viszsza, amellyel odautaztam. De olyan atmoszférát éltem ott meg, amilyenre szükségem volt, amit az iskola nem adott meg nekem” – idézi a könyvben a művész vallomását Markusková. Az Olaszországban szerzett élmények, tapasztalatok újra és újra visszaköszönnek alkotásain, mint például képein a szelíd dombok, amelyek a jellegzetes, szeretett olasz tájat idézik. De a régebbi korszakokba is visszanyúl inspirációért: egészen a kora reneszánsz festményekig és az antik hagyományokig.

A művész munkáinak színes és fekete-fehér reprodukcióival gazdagon illusztrált kötetben Markusková önálló fejezetekben mutatja be Daniel Brunovský pályájának egyes korszakait, a naiv festészetet idéző szimbolikus neoexpresszionizmus, a posztmodern eklekticizmus jegyében született műveit, a kilencvenes években kibontakozó „ékszeres érájának” finom, művészi darabjait. Nyomon kíséri vissza-visszatérő témáit, állandó motívumait (mint például az erdő, a dombok, a hold, a vándor, a szerelmesek, az angyalok, a torony) s azt, hogy a Brunovskýt foglalkoztató művészeti és filozófiai kérdések miképp jelennek meg az alkotásokban, melyek közül Markusková a kötetben számosat külön-külön elemez. Találóan jegyzi meg a mindig új kifejezési eszközöket kereső művészről, hogy nomádként vándorol egyik művészi eszköztől a másikig.

A szép kiállítású album meggyőző meghívó Daniel Brunovský álomból és valóságból, fantasztikumból, érzésekből és erotikából teremtett, harmóniát sugárzó világába.

(Helena Markusková: Daniel Brunovský / Staré príbehy, AB-ART, 2003)