Hagyományőrzés és könnyed szórakozás Negyeden

Negyed-Hagyományőrző Est
Negyed |

Színes, változatos programmal várták a Niget Polgári Társulás tagjai a közönséget a Hagyományőrző Estre. A szervezők célja a kezdetektől változatlan: megmutatni ezt a fajta kultúrát minél szélesebb közönségnek.

Idén is a negyedi futballpályán valósult meg a Hagyományőrző Est, amelyet kétévente az iskola szervezésében megtartott Suli-bulival felváltva szervez a Niget Polgári Társulás. A tizenharmadik alkalommal megrendezett rendezvény célja, hogy a hagyományos népzenét, népi kultúrát újra megismertesse a közönséggel, illetve a gyerekeknek megmutassa az értékes, színvonalas szórakozás lehetőségeit, elvezesse őket a tiszta forráshoz, a magyar népdalkincshez. 

A szervezők mindig úgy állítják össze a fellépők listáját, hogy teret adjanak a helyieknek is, de a környék ügyes énekesei és zenészei is bemutatkozhassanak. Arra is ügyelnek, hogy az énekesek mellett zenészek és táncosok is színesítsék a műsort. A helyi fellépőket minden évben a Negyedi Magyar Óvoda ovisai és a Pongrácz Ágoston Alapiskola tanulói képviselik, idén egy-egy néptáncos összeállítással is készültek. A farkasdi Géczy Márk és Ordódy Márk népdalokat énekelt, akiket a helyi alapiskola igazgatója, Krommel Gabriella tanít zenére. Csonka Viktória mesét mondott, akit Varga Mária készített fel. Fazekas Ádám, a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola növendéke népdalokat énekelt, tanára Molnár Angelika. 

„A környékről érkezők közül a Felsőszeli Rozmaring Vegyes Éneklőcsoport már visszatérő vendégként érkezett, velük már régóta jó az együttműködés. A diószegi Dió Héj Citerazenekar és a Peredi Nőikar első alkalommal vett részt a rendezvényen. A nádszegi Nádos Néptánccsoport is szerepelt már korábban nálunk, mivel nagyon tetszett a közönségnek a műsoruk, ezért most újra felkerestük őket. Mindenképpen szerettünk volna egy közismert zenekart, így esett a választásunk a Bendőre, amely a saját műsora után a táncházban is szolgáltatta a zenét” 

– sorolta Takács Zsuzsanna szervező. Az Új Szónak azt is elmondta, hogy eleinte évente, a kultúrházban tartották ezt a rendezvényt kísérőprogramok és büfé nélkül, de két évvel ezelőtt kihozták a szabad térre és úgy látják, tetszik a közönségnek ez a lazább hangulat. Nagy sikert arattak a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola kézműves programjai, a nemezelés, az agyagozás és természetesen a légvárnak is nagyon örültek a gyerekek. A vendégek a büfében helyi készítésű ételekből válogathattak, volt túrós-, mákos rétes, pogácsa, továbbá pecsenye, gulyás és többféle üdítő. A késő estébe hajló műsorfolyam és táncház alatt az egész Kárpát-medencét bejárhatták a nézők a dalokon, táncokon keresztül. Akinek a magyar népzene a zenei anyanyelve, az számos közismert és rég nem hallott dallamot feleleveníthetett, akinek pedig kevésbé része az életének ez a fajta kultúra, az sokféle érdekességgel megismerkedhetett. Helyi támogatók felajánlásának köszönhetően értékes tomboladíjakat sorsoltak ki a Hagyományőrző Esten, amelyet jótékonysági adománygyűjtéssel is egybekötöttek a félig negyedi származású, Pereden élő, súlyos egészségügyi problémákkal küzdő Darázs Lara javára.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?