SOROZATDARÁLÓ: Zaklatás felsőfokon

Richard Gadd 2019-ben monodrámaként állította színpadra élete legkellemetlenebb történetét, ami éveken át tartott. A ma már harmincas éveit taposó író-komikus a húszas évei elején egy pubban dolgozva futott össze egy nővel, aki kissé félreértette a kedvességét. Olyannyira, hogy teljesen ráakaszkodott a csaposra, és évekre tönkretette az életét. Gallyra ment a kezdődő párkapcsolata, a nő mindenhová követte, az ablakát a szomszédos buszmegállóból figyelte, minden nap iszonyatos mennyiségű üzenettel bombázta, sőt megszerezte a szülei telefonszámát, hogy őket is egyfolytában hívásokkal zaklassa. Az önéletrajzi történet most a színpadról a Netflixre költözött, ahol minisorozatként éledt újjá, ráadásul a tavasz meglepetéssikerét hozva.

A Szarvasbébit nézni olyan, mint amikor az autópályán épp egy súlyos baleset mellett hajtunk el. Csúnya látvány, kimondottan kellemetlen nézni, mégis lehetetlen levenni róla a szemünket. Gadd történetének legfontosabb erénye az őszinteség. Nem egy hollywoodi jellegű pszichothrillert mutat be, hanem két sebzett, zavart lelket, akiket az életük egy pontján összehoz a sors, hogy aztán ennek hatására a lehető legrosszabbat hozzák ki egymásból. Bár a Szarvasbébiben fontos szerepet játszik a zaklató Martha (akit Jessica Gunning alakít félelmetesen), Gadd mégsem csinál belőle szimpla filmes gonoszt, esze ágában sincs azt mondani, hogy minden, ami történt, pusztán az ő műve és hibája volt. Az alkotó önazonos és önkritikus, sőt olykor kimondottan önmarcangoló: nemcsak megírta ezt a számára rém kellemetlen történetet, hanem még a főszerepet is eljátszotta benne, teljes mértékben felvállalva a hibáit és traumáit.

Ugyanis a Szarvasbébi főhőse rengeteget hibázik. Bár a felszínen gyűlöli, hogy zaklatják, valahol legbelül értékeli az ezzel együtt járó figyelmet. Képtelen arra, hogy a rendőrséghez forduljon védelemért, és amikor mégis megteszi, számos olyan fontos információt hagy ki a feljelentésnél, amivel Marthát hatékonyan eltávolíttathatná az életéből. Talán nem is akarja ezt igazán. A Szarvasbébi nemcsak egy zaklatás története, hanem egy öngyűlölő ember félelmetes és zavarba ejtő portréja is, és egyben arról is szól, hogy egyetlen trauma milyen mély, kitörölhetetlen nyomot hagy a lelkünkben. A Netflix sorozata nagyjából a közepe táján egy kockázatos lépéssel eltér a történet fő vonalától, és a Martha–Donny konfliktust maga mögött hagyva a csapos egy korábbi szörnyű élményét eleveníti fel: amikor megerőszakolták. Végig érezni, hogy a cselekményt a való élet inspirálta, ugyanis ennyire vad fordulatokkal nagyon ritkán találkozhatunk, ráadásul a csavarok egyáltalán nem öncélúak: ha belegondolunk, lélektanilag az összes teljesen megalapozott. És ez az, ami igazán félelmetessé teszi a Szarvasbébit.