A férfi, aki hetvenévesen lett kém

Két özvegyember ül San Francisco ezeréves, kilencvenméteres vörösfenyői alatt, s arról beszélgetnek, hogyan ismerték meg a feleségeiket. Calbert (Stephen McKinley Henderson) azon a véleményen van, hogy így visszatekintve az élete jelentős dolgaira, úgy tetszik, mintha valamennyi fontos történés kisebb csoda lett volna. Valamivel később egy belvárosi étteremben találjuk őket, ahol Charles (Ted Danson) megnyílik az egy éve elhunyt házastársa betegségéről. Mindannyian tudjuk, hova vezet az élet, állapítja meg Calbert, majd elhangzik a kulcsmondat: „De inkább letagadjuk, és így vészeljük át a napjainkat.” Az (ön)áltatás segít abban, hogy ne őrüljünk meg, szerinte ez a létezés motorja.

Vajon komolyan lehet venni az amerikai televíziós producer, Michael Schur (Városfejlesztési osztály, The Office, A jó hely, Brooklyn 99 – Nemszázas körzet) új, alapvetően a nyugdíjkorhatár felettieket megcélzó komédiáját, amelyben egy hetvenes éveiben járó férfi jelentkezik egy magánnyomozó hirdetésére, majd beköltözik egy jól felszerelt idősek otthonába, hogy beépülve felgöngyölítsen egy lopási bűnügyet? Aligha, vághatnánk rá, márpedig a Beépített öregúr Maite Alberdi chilei rendező Kedves kém című, 2021-ben Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmjének az amerikaivá tett, játékfilmessé alakított változata.

A Netflix tévés adaptációjában nem a nyolcvanhárom évesen beépített ügynöknek álló, létező Sergio Chamyt követjük egy chilei idősek otthonába, hanem a fiktív Charles Nieuwendyk mérnök-egyetemi professzort, aki a Pacific View kaliforniai nyugdíjasotthon – nem túl rejtélyes – ékszermizériájának jár a végére. Ha úgy tetszik, a „mintha skatulyából húzták volna ki” szótári illusztrációjaként járó-kelő Charles a saját életét is megoldja: elkezdi feldolgozni a felesége halálát, új barátokra tesz szert, rendezi kapcsolatát a gyermekével (Mary Elizabeth Ellis), összebarátkozik az alfa generációs unokáival és visszatalál az oktatáshoz is. Olyan könnyed és elegáns valamennyi rész, mintha szolid dzsesszművek lennének, miközben tele vannak krimiirodalmi/kémfilmes referenciákkal (például Suszter, szabó, öreg kém a nyitóepizód címe, egyúttal főhősünk John le Carré-regényeket olvas). Ám ahhoz, hogy a szériát valóban élvezhetőként lehessen elkönyvelni, két tényező elengedhetetlen: az emberi kapcsolatok fontosságáról szóló hitvallás és a hódító modorú Danson szereplése. Hiába adottak ezek, be kell érnünk egy vállaltan nem mélyenszántó, de téttel bíró munka képében megjelenő jutalomjátékkal.