Jobban csökkentek a termelési költségek Kínában annál, mint amire a piac számított

Tovább tart a gazdasági bizonytalanság. A kínai statisztikai hivatal hivatalos adatai szerint a termelési árak éves összevetésben április folyamán 2,5%-kal csökkentek.

A termelési költségek már 19. hónapja csökkennek Kínában, amely több, mint amire a közgazdászok számítottak. Ez rámutat az elhúzódó gazdasági bizonytalanságra az országban, amely annak ellenére van így, hogy a kormány több támogató intézkedést léptetett életbe. A kínai statisztikai hivatal hivatalos adatai szerint a termelési árak áprilisban 2,5%-kal, márciusban pedig 2,8%-kal csökkentek éves összevetésben.

A statisztikákból kiderül, hogy a termelőeszközök költségei 3,1%-kal, a nyersanyagokra vonatkozó kiadások 1,9%-kal csökkentek áprilisban. Emellett 0,9%-ös csökkenés volt tapasztalható a fogyasztási cikkek áraiban, míg a tartós árucikkeknél 1,9% volt ugyanez az érték. Hónapközi összehasonlításban a kínai termelési költségek már sorozatban már a hatodik hónapja esnek, ami 0,2%-os csökkenés a márciusi 0,1% után.

Ha 2024 első négy hónapját nézzük, a termelési költségei 2,7%-kal csökkentek éves összevetésben.

(TREND)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?