Ábrándnak nevezte Törökország uniós csatlakozását az osztrák külügyminiszter

Alexander Schallenberg

Merő ábrándnak nevezte Törökország uniós csatlakozásának kilátásait, mindemellett azonban méltatta Bécs és Ankara bilaterális viszonyát Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter hétfőn a török fővárosban.

„Törökország évek óta távolodik az Európai Uniótól szavakban és tettekben is. Törökország uniós csatlakozása illuzórikus” – jelentette ki Schallenberg.

Az osztrák néppárti politikus megerősítette Ausztria álláspontját, miszerint az EU és Törökország kapcsolatainak teljes jogú tagság helyett gyakorlatias együttműködésen alapuló, realisztikus szomszédsági koncepción kell nyugodniuk.

Schallenberg látogatásának egyik első állomása a Török Köztársaság alapítója, Mustafa Kemal Atatürk mauzóleuma volt. A modern Törökország atyja 1924-ben kötött barátsági szerződést az Osztrák Köztársasággal. „Szerződésükben Ausztria és Törökország száz éve megpecsételték a két köztársaság, illetve azok lakóinak egymás iránti elkötelezettségét és barátságát” – írta a mauzóleum vendégkönyvébe az osztrák diplomácia vezetője.

Schallenberg törökországi látogatásának központjában biztonságpolitikai kérdések mellett az illegális bevándorlás és a Gázai övezeti fegyveres konfliktus áll – ismertette az osztrák külügyi tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?