Csak a karácsonyt ünnepelte

Oláh Csaba felvételeEz az 1961-ben született kisregény, amelynek hőse Ucugi Tokuszuke, a kacér menyébe szerelmes, dúsgazdag, makacs, zsarnok és rigolyás tokiói öreg Mándy Ivánnak, a lépcsőházak, a kapualjak, a rejtett kis udvarok néma lovagjának egyik nagy kedvence, féltve őrzött, többször újraolvasott regénye volt. Valósággal lenyűgözte őt a szeszélyes vénember groteszk szerelme, akárcsak az író remek komponáló készsége, dús fantáziája, káprázatos stílusa. Élete utolsó éveiben, találkozásaink során gyakran szóba hozta a könyvet, kiragadva belőle egy-egy megmosolyogtató részletet. Özvegye, dr. Simon Judit pillanatok alatt megtalálja a regényt Mándy Iván egykori dolgozószobájának könyvespolcán.

„Nem tudom, hogy került el hozzá, talán jó barátja, Kaló Flórián ajánlotta neki, vagy Iván fedezte fel az ĺrók boltjában, ahová rendszeresen bejárt, ott szeretett ugyanis böngészni. Egyvalamire viszont emlékszem: Iván és Flórián nagyon sokat nevetgéltek a történeten, egymást szórakoztatva idézgettek belőle. Mivel a könyv napló formájában íródott, a napló pedig nagyon őszinte műfaj, a főhős öniróniája is nagyon jól kijött. Titkolt érzelmeit, apró-cseprő egészségügyi problémáit vallja be az oldalakon, mindazt, ami egy hetvenen túli férfiembernél már természetesen adódik. Valószínű, hogy ez az önironikus hangvétel ragadta meg Ivánt, ezért szerette a könyvet. Egy remek író kitűnő regénye, Göncz Árpád kiváló fordításában. Én is többször elolvastam már. Iván lehet, hogy azért is érzett olyan mélységes rokonszenvet a hős iránt, mert ismerősnek találta az érzelmeit, gondolatait. Ő is szerette megnézni, megcsodálni a fiatal nőket. Nyilván nem azonos módon, mint a könyv főszereplője, az érzelmi világuk, az érdeklődésük azonban hasonló lehetett. Bár erkölcsileg és társadalmilag nem egy elfogadott szerep, hogy egy idős férfi beleszeret a fiatal, szép menyébe, az író valahogy mégis úgy tálalja a történetet, hogy az ember nem érzi, hogy el kell őt marasztalnia azokért a cselekedeteiért, amelyeket a menyével elkövet. Ivánnal ilyesmi biztosan nem történhetett volna meg, abból viszont soha nem csinált titkot, hogy tetszettek neki a fiatal nők. Szívesen szóba elegyedett velük. Ha úgy hozta kedve, a Lukács cukrászdában keresett alkalmas helyet az írásra. Délutánonként ott írta a novelláit, és szinte családias viszony alakult ki közte és a felszolgáló lányok között, akik mindig nagy bizalommal és rokonszenvvel fordultak hozzá. A legbelsőbb magánügyeikről is beszámoltak neki, olykor tanácsot kértek tőle, történeteikkel pedig rengeteg jó anyagot, témát adtak a novelláihoz. Vele mindenki őszinte lehetett. Nem mondta el senkinek, amit ott hallott, legfeljebb megírta, a neveket megváltoztatva.”

Tanidzaki Dzsunicsiro mellett természetesen voltak más kedvencei is. Sylvia Plath, Márquez, Hrabal, Kundera, az orosz irodalomból Turgenyev, Csehov, Dosztojevszkij, az amerikaiból Hemingway és Faulkner, a magyarok közül Krúdy, Móricz, Hunyady Sándor. Elég szabályos időrend szerint élte a napjait.

„ĺrni délelőtt szokott, utána elment ebédelni, utána aludt egy kicsit, s míg nem jöttem haza a kórházi ügyeletből, olvasott – mondja dr. Simon Judit. – Amikor beköltöztünk ide, az Aulich utcai lakásba, még nem voltunk rendesen berendezkedve, ott volt két fotel meg egy állólámpa, kint szépen hullott a hó, mi pedig, emlékszem, a Korda testvérek amerikai térhódítását olvastuk, egy dokumentumszerű életrajzot. Iván Sylvia Plath-ért is rajongott. Nagyon közel érezte magához érzékeny, neurotikus, kicsit pszichopata lelki alkatát, sérülékenységét. Iván is nagyon érzékeny ember volt. Sok mindent kivetített a testi-lelki panaszai közül. Gyakorlatilag egészséges ember volt, elkerülték a betegségek, csak imádott panaszkodni.”

Az ünnepekhez nem ragaszkodott. A névnap, a születésnap egyáltalán nem volt fontos számára. Bár december 23-án született, karácsony táján még ezt sem hozta szóba.

„Mivel mindig volt benne egyfajta belső rend, soha nem igényelte, hogy kilépjen a hétköznapokból. Őt nem kellett felköszönteni, neki nem kellett vendégeket hívni, egyedül a karácsony volt fontos számára. Azok megkülönböztetett napok voltak az életében. Összejött a család, ami az én családomat jelentette, neki nem voltak testvérei, a szülei pedig már meghaltak, amikor összekerültünk, és jól érezte magát velünk. Szenteste a húgom családjával voltunk, ahol gyerekek növekedtek, a szüleim is odajöttek, karácsony második napján pedig a közös barátainknál vendégeskedtünk. Karácsonyfánk természetesen nekünk is volt, ahhoz ragaszkodott, de hogy például mi lesz az ebéd, azt mindig rám hagyta. Ezekben a napokban nem szokott írni, valahogy nem volt rá ideje, de ez volt a maximum, a háromnapos kihagyás. Ha elmentünk nyaralni két hétre, a negyedik-ötödik nap után már papírt és ceruzát kellett kérnem valakitől, vagy mentem és vettem neki, mert az írás fokozatosan visszakúszott az életébe. Két hetet nem bírt ki anélkül. Az utazásokkal is ez lehetett az egyetlen problémája. Azért nem szeretett külföldre menni, mert nem tudta megteremteni magának az íráshoz szükséges helyzetet. Kellett neki a lakályos környezet. Élete utolsó szakaszában már sem a Művészben, sem a Lukácsban nem dolgozott, kávézni járt oda, az írást itthon folytatta.”

Rossz szokásai, negatív szenvedélyei nem voltak. Öntörvényű ember benyomását keltette, és az is volt. Az életvitelével kapcsolatban sok mindenhez ragaszkodott. Legfőképpen a délutáni alváshoz. Ebéd után vagy vacsorához megivott egy pohár vörösbort. Külön soha. Órát nem hordott. Sem zsebórát, sem karórát. Pontosságáról azonban így is híres volt. Inkább öt perccel korábban érkezett, mint egy perccel később. A jegygyűrűjét sem hordta. Nem tűrt meg magán semmit. Borotválkozni csak zsilettel volt hajlandó, villanyborotvával nem. Imádott ugyanis pamacsolni. Gondolkozhatott közben. Ahogy levetette a cipőjét, máris kisámfázta. A szép holmikat nagyon szerette. Egy nyakkendőnek, egy szép ingnek, sálnak, pulóvernek nagyon tudott örülni. A kalapjait, a ballonkabátját mindig maga vásárolta.

Regényeiből, novelláiból filmek, színpadi darabok készültek. A film, a mozi amúgy is közel állt hozzá. Buster Keaton és Lilian Gish volt a nagy kedvence. A némafilm két nagy csillaga. Forgatókönyvet ritkán írt, filmnovellát annál szívesebben. Tóth Zsuzsa dramaturgiai munkájával így született meg Sándor Pál két Mándy-filmje, a Régi idők focija és a Szabadíts meg a gonosztól. Ha novellát írt, először folyóirat közölte, s ha összegyűlt egy kötetre való, átadta egy kiadónak. Kézirat csak egy volt, az indigót nem szerette.

„A rádiójátékok nagyon fontos részét alkotják az életművének. Először úgy kellett rábeszélni őt erre a műfajra, aztán annyira megszerette, hogy ha felkérés jött, szívesen vállalta. A német rádió, a Westdeutsche Rundfunk majdnem minden írását átvette. Műsorfüzetében Iván minden újabb hangjátékáról hírt adott. Regényei, novellái, elbeszélései és kisregényei után most épp a hangjátékai következnek abban a szép kivitelű sorozatban, amelyet a Palatinus kiadó jelentet meg várhatóan a jövő évi könyvhétre.”