Borbély Szilárd: Míg alszik szívünk Jézuskája Kalligram, Pozsony, 2005

Borbély Szilárd Míg alszik szívünk Jézuskája című kötete az én olvasatomban hangsúlyozottan és tudatosan az idegenség problémájának színrevitelét kísérli meg. Erre utal a szöveg témája, amely Jézus születésének misztériumát, vagyis a kétezer év távolságában lejátszódó események ma is érvényes nyelvi megfogalmazását kísérli meg. Erre utal a szöveg nyelve, mely egymástól teljesen eltérő nyelvi regisztereket, nyelvi rétegeket helyez egymás (idegensége) mellé: a zsidó népélet, a haszid példázatok, a középkori kódexek, a népi betlehemes játékok, a népdalok, a misztikus irodalom, a mai szleng stb. egyes nyelvi elemei keverednek egybe, s alkotnak izgalmas, sokszínű nyelvi világot: „MÁRIA. / Egy az Isten: Ádonáj! / REB JÓZSEF. / Egyetlenegy! – Téged komál? / MIHÁLYKA. / Ámen! Úgy van! Fenn az űrben / együtt játszottunk a fűben. / Onnan jövök nagy sietve.”. De idegen lehet a kortárs irodalmat ismerő olvasó számára a szöveg műfaja is, hiszen a „betlehemes misztériumjáték” (a szerző szerint nem létező műfaj, lásd a kötethez fűzött Jegyzeteket) meglehetősen ritka az utóbbi évek magyar irodalmában...

Borbély Szilárd a meglehetősen kötött szabályrendszerrel rendelkező betlehemes játékok és misztériumjátékok felhasználásával egyedi, originális művet alkotott. Nyelvi finomság, érzékenység, a hagyomány tiszteletteljes és egyúttal rendkívül merész felhasználása jellemzi. A Míg alszik szívünk Jézuskája olvasása során folyton azt éreztem, hogy a költészeti hagyományt rendkívül magas szinten elsajátító szerző nemcsak ujjgyakorlatnak szánta ezt a darabot, hanem valami többnek is: a megkapó, naiv, ártatlan nyelv a halálnak való szembeszegülés és a szeretet esélyére figyelmeztet. Ráadásul azon is elgondolkodhatunk, hogy a kortárs ironikus-parodisztikus-nyelvjátékos irodalmi kontextusban nem ez a naiv-ártatlan, de egyúttal a költészeti hagyományt mesteri és rendkívül merészen egymásba forgató nyelv az egyetlen lehetőség arra, hogy a metafizikus és misztikus tartalmak érvényes módon jelenhessenek meg. Borbély szövegében nincs semmiféle elhasznált vagy éppen hamis pátosz, nincs merev hagyománykövetés, gondoljunk csak Jehúda Cví rabbi jóslatára a könyv első oldalán: „Ma születik József fia, a Messiás Magyarországon, és egyike lesz a titkos cadikoknak. És ha Isten élni enged addig, oda fogok utazni, hogy lássam őt.”

A kötet öntörvényű, a lineáris időrendet néha felrúgó kanyarulatai talán néhány olvasót nehézség elé állítanak. A Míg alszik szívünk Jézuskája esetében azonban nem a sztori, a mindenki által jól ismert és elhasznált történet a lényeges, hanem a nyelv teljesítőképessége egy ilyen merev terepen. Kedvenc részletem éppen ezért nem is jelenetező vagy drámai párbeszédes szakasz, hanem a könyv aranymetszése táján található Villon-átirat, Az akasztott ember szekvenciája címet viselő lírai darab, amely a születés, a halál, a bűn és a megváltás misztériumába avat be, sokszor megfordítva a rögzült értelemkonstrukciókat: „Ó Szívem! titkos Mária, / mint véres hús laksz bennem, / ki vagy a testnek gyámola, / te szülsz még egyszer engem. (...) Minden nap öljük Máriát, / ki mégis eljön hozzánk. / Botokkal verjük Kisfiát, és köpködjük arcát. (...) Mert aki egy embert megöl, / az Krisztust is megölte. / De aki benne üdvözül, / az e világra szülte.”

Borbély Szilárd kötetének valódi főszereplője talán a kisfiú, pontosabban a kisgyermek, pontosabban a gyermeki ártatlanság: a szeretet naivsága, a naiv, gyermeki szeretet. Innét értelmezi a szöveg saját címét is: „Míg alszik szívünk Messiása, / addig várjuk őt imádva / a világban rejlő Istent, / aki köztünk lakik itt lent, / minden kicsi csecsemőbe’ / alszik a világ jövője. / Halkan járjunk, nagy vigyázva: / alszik szívünk Jézuskája...”