Az íróeszmény és az írásművészet titkai

„Márai, Fábryhoz hasonlóan – szövegeit (újra) olvasva – írásra késztet. Mindig új arcát mutatja, más vonásait, friss eredetiségét villantja fel... Lírikus »széplelkek«, mitizálásra és esztetizálásra hajlamosak, akiket a könyörtelen huszadik század kemény realizmusra kényszerített” – ezekkel a sorokkal indítja Duba Gyula esszéjét, melyben nemcsak a Szindbád hazamegy vagy az Ég és Föld között című műveknél időzik el, hanem Harry Potter időszerűsége is felidéződik a H. P és a Főnix-rend kapcsán. Az íróeszmény és az írásművészet titkait kutatva Márai Sándor kulcsszavait említi: „indulat, értelem, végzet, élet”. Irodalmi „kitérőivel” Duba Gyula erősíteni akarja azt a meggyőződését, hogy „a (posztmodern) szövegelméletek reformizáló törekvései közeli rokonságban vannak a »műteremtő« technológiákkal, alkotói komplexumokkal és a hatásukat kísérő sztárkultusszal.” A folyóirat Gál Sándor és Varga Imre verseivel indul. A szépirodalmi rovatban olvashatjuk Öllős Edit Rekviem magamért c. versét és a közelmúltban elhunyt Kmeczkó Mihály írását, melynek a (fájdalmas „végjátékot” sejtő) szerző Utóirat (Előző életemhez) címet adta. Pomogáts Béla az erdélyi költő, Reményik Sándor alakját idézi fel, Szeberényi Zoltán pedig Zalabai Zsigmond munkásságát méltatja. A Könyvről könyvre rovatban Csehy Zoltán az Anakreón-toposzt és környékét járja be, Szepes Erika (Anakreón-variációk: vágyott életminőség avagy sorközösség című) könyve kapcsán. Popély Gyula tanulmányában a magyar tanügy kálváriájával foglalkozik az impériumváltás után, Zalaba Zsuzsa pedig Műhelytitkok címmel Zalán Tiborral folytatott beszélgetést a világhálón. (dz)