Agyagkenyérről és megmaradásról

E karcsú kis könyvecske átolvasása után elmondhattam, gazdagabb lettem lélekben, látványban, ismeretben. Az Agyagkenyér című könyvről van szó, amelynek szerzője B. Kovács István „gömörológus”.

E karcsú kis könyvecske átolvasása után elmondhattam, gazdagabb lettem lélekben, látványban, ismeretben. Az Agyagkenyér című könyvről van szó, amelynek szerzője B. Kovács István „gömörológus”.

A népművészet, népi iparművészet Gömör északkeleti és északi csücskében az elmúlt évszázadokban nagyon fontos szerepet töltött be, hiszen mint a könyv címe is mutatja, az agyag kenyérré változott a ma már agyaggá változott kezek bűvölésében.

A kötet egyedülállóan érdekes szemlélete nem csupán az ismert népi kerámiák forma- és eredetvilágát tárgyalja, hanem igen alapos és átfogó képet nyújt a kerámia kialakulásának történetéről is. Viszszanyúl a homályos időbe egészen az új kőkorig, hogy a régészeti kutatás által napvilágra került edények bemutatásával megfoghatóvá tegye a múltat, a használati tárgyak kialakulásának hosszú-hoszszú és nagyon érdekes folyamatát, a technológiák fejlődését és az agyag és ember viszonyát.

A pontos, jól követhető történelmi perspektívákon végigkísért fejlődés kicsúcsosodása, majd annak hanyatlása e könyv témája. Ami nagyon fontos, nem vonatkoztatódnak el a tárgyi emlékek a szellemtől, magától az embertől. A képanyag áttekinthető, szinte tankönyvszerűen szemléltető, szép, érdekes. Feltárja az agyagba zárt örökséget, a múltat és jelent összekapcsoló embert, a mindennapi harcot a megélhetésért, a fazekas létformát. Ilyen jellegű olvasmányos és ismeretterjesztő szakirodalom méltán kelthet figyelmet mind a szakma, mind pedig a laikus olvasók körében. Feltárja, bemutatja, illusztratív példákkal szemlélteti a fazekasság, agyagművesség szerepét a történelmi Gömör-Kishont vármegyében.

Részletes leírást ad a technológiákról, a díszítő elemek és színek funkciójáról, azok kialakulásáról és fejlődéséről. Közli a fellelt minta- és formakincset, külön hangsúlyozva a gömöri kerámia fontos szerepét és annak elterjedését szinte egész Közép-Európában. Aki eddig még nem érdeklődött ez iránt a téma iránt, e könyv elolvasása után bizton kedvet kap majd, hogy megismerje ezt a ma már szinte elfeledett vagy csupán iparművészeti szinten művelt mesterséget és annak mutatós, használható és praktikus termékeit.

Kívánatos lenne, ha ez az örökség nem veszne kárba. Dicséretes hát a tett, amely emléket állított neki könyv formájában. A könyv a Gömör-Kishonti Múzeumi Egyesület gondozásában került forgalomba.

(B. Kovács István: Agyagkenyér, Gömör-Kishonti Téka, 6. kötet, Rimaszombat, 2001)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?