A zuhanás előzményei

Két héttel ezelőtt az Incubus az Egyesült Államok albumeladási listájának csúcsáról rekordtörténeti zuhanást hajtott végre, a 37. helyre esett vissza.

Az eddigi negatív rekorder Marilyn Manson volt, a The Golden Age Of Grotesque című lemezével 2003 májusában az élről a 21. helyre hátrált. Most ismertetjük az új csúcstartó, a környékünkön is kedvelt kaliforniai zenekar pályafutását.

A Brandon Boyd vezette Incubus stílusa időről időre, albumról albumra változik. Funkelemekkel megtűzdelt metállal kezdett, majd az ezredfordulón nu-metal együttesként lett világhírű, az utóbbi években pedig eltávolodott a metáltól, ma már slágeres amerikai rockzenét játszik. Az első nagylemeze, a Fungus Amongus ’95 novemberében magánkiadásban jelent meg, amivel a Billboard magazin eladási listájának 116. helyéig sikerült felkapaszkodnia. A folytatás S.C.I.E.N.C.E. címmel ’97 szeptemberében került a boltokba, a zenészek ezt követően már a System Of A Down és a Black Sabbath társaságában turnéztak, valamint neves fesztiválokra kaptak meghívást. Az igazi áttörést a ’99 októberében kiadott Make Yourself című album hozta meg, főleg a Pardon Me című dal akusztikus verziójának sikerével, később, 2001 nyarán a korong egy másik felvétele, a Drive, nem utolsósorban a látványos videoklipjének köszönhetően a kislemezek amerikai összesítésén az első tízes mezőnybe is bejutott. Maga az album odahaza a 47. pozíciónál feljebb ugyan nem került, mégis átlépte a dupla platinastátuszt, szép fokozatosan több mint kétmilliót érékesítettek belőle. A 2001 októberében kiadott Morning View az USA eladási listájának második helyére iratkozott fel 266 ezres példányszámmal, akárcsak a 2004 februárjában megjelent A Crow Left Of The Murder című korong, amelyből 332 ezer fogyott a megjelenés hétében. 2005 júliusában a Stealth (Lopakodó) című film zenei lemezén tűnt fel a zenekar négy szerzeménnyel. Három héttel ezelőtt végre sikerült megszereznie a Billboard csúcsát a Light Grenades című albummal, igaz, ehhez ezúttal 164 594 példány is elegendő volt.

A gitáros, Mike Einziger azt nyilatkozta, hogy az új lemez olyan lesz, mintha tizenhárom különböző együttes játszana tizenhárom különböző stílusú dalt, ám mégsem ilyen lett, az album egységes modern amerikai rockanyag, amelyen a korábbi felvételeket jellemző modorosság is alig van jelen. Brendan O’Brien producer felügyelete mellett készült, aki többek közt közreműködött a Pearl Jam és az Audioslave lemezein, de dolgozott az Incubus példaképének tartott Red Hot Chili Peppersszel is.

A zenekar rekordzuhanása az érintetteken kívül a szakmát is meglepte, mivel az album nem érdemli meg, hogy ilyen gyorsan eltűnjön a süllyesztőben, pedig úgy néz ki, ez a sors lett neki előírva. Csak kislemezsláger menthetné meg. A hatalmas visszaesés azzal magyarázható, hogy kizárólag a rajongók szerezték be, és ők már a megjelenés hetében megvették, a következő hetekre alig maradt belőlük.

2006 listavezetői Nagy-Britannia kislemezlistáján

Sorszám Előadó Dalcím Hetek száma Időpont

1. Shayne Ward That’s My Goal 4 XII. 26. – I. 22.

2. Arctic Monkeys When The Sun Goes Down 1 I. 23. – I. 29.

3. The Notorious B.I.G. Featuring Diddy, Nasty Girl 2 I. 30. – II. 12.

Nelly, Jagged Edge & Avery Storm

4. Meck Featuring Leo Sayer Thunder In My Heart Again 2 II. 13. – II. 26.

5. Madonna Sorry 1 II. 27. – III. 5.

6. Chico It’s Chico Time 2 III. 6. – III. 19.

7. Orson No Tomorrow 1 III. 20. – III. 26.

8. Ne-Yo So Sick 1 III. 27. – IV. 2.

9. Gnarls Barkley Crazy 9 IV. 3. – VI. 4.

10. Sandi Thom I Wish I Was A Punk Rocker 1 VI. 5. –VI. 11.

(With Flowers In My Hair)

11. Nelly Furtado Maneater 3 VI. 12. – VII. 2.

12. Shakira Featuring Wyclef Jean Hips Don’t Lie 1+4 VII. 3. – VII. 9.

13. Lily Allen Smile 2 VII. 10. – VII. 23.

14. McFly Please, Please / Don’t Stop Me Now 1 VII. 24. – VII. 30.

12. Shakira Featuring Wyclef Jean Hips Don’t Lie 1+4 VII. 31. – VIII. 27.

15. Beyoncé Featuring Jay-Z Déjá Vu 1 VIII. 28. – IX. 3.

16. Justin Timberlake SexyBack 1 IX. 4. – IX. 10.

17. Scissor Sisters I Don’t Feel Like Dancin’ 4 IX. 11. – X. 8.

18. Razorlight America 1 X. 9. – X. 15.

19. My Chemical Romance Welcome To The Black Parade 2 X. 16. – X. 29.

20. McFly Star Girl 1 X. 30. – XI. 5.

21. Fedde le Grand Put Your Hands Up For Detroit 1 XI. 6. – XI. 12.

22. Westlife The Rose 1 XI. 13. – XI. 19.

23. Akon Featuring Eminem Smack That 1 XI. 20. – XI. 26.

24. Take That Patience 4 XI. 27. – XII. 24.

25. Leona Lewis A Moment Like This 2+? XII. 25. – ?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?