A Szülőszoba tévéműsor és könyv muzslai szereplői

Szórádék Muzslán Kandász Andrea rendezővel egy hónappal Attila születése előttA szerző felvételeAz egyik magyar kereskedelmi tévécsatorna januárban egy teljesen új, szokatlan műsort indított, mellyel Kandász Andrea rendezőnek és férjének, Borszéky Ferenc operatőrnek nem titkolt szándéka az volt, hogy a gyermekvállalási kedvet növelje. A népszerű Szülőszobában három hónapon keresztül 22 kismama történetét ismerhették meg a nézők. Közülük kilencen a műsor alapján készült azonos című könyvbe is bekerültek. Egyikük hazánkbéli.

Bizonyára emlékeznek a muzslai Szórád házaspárra. A törékeny, aprócska Katira és Gyurira, a nagy mackóra. – Amikor összeházasodtunk, nem terveztünk azonnal gyermeket, én akkor még a győri Apáczai Csere János Főiskola hallgatója voltam, szerettem volna előbb befejezni tanulmányaimat – fog bele a mesélésbe a 31 éves feleség. – Négy éve voltunk házasok, amikor elkezdtünk építkezni, befejeztem a sulit, s rögtön teherbe is estem az első próbálkozáskor. Úgy tűnt, minden renben van, de a 12. hétben egy éjjel erős alhasi fájdalmakra ébredtem, és elkezdtem vérezni. A baba elment... Azt mondták, nincs semmi baj, várjunk fél évet és próbálkozzunk újra. Ilyesmi mással is előfordul, örüljek, hogy így történt, biztosan volt valami rendellenessége a magzatnak.

Vágyott anyaság

Az első spontán vetélést még nem fogta fel tragédiaként a fiatalasszony. Fél év után újra teherbe esett, de akkor már a hatodik hét vasárnap délutánján jelentkezett a már ismert alhasi fájdalom, majd a vérzés. Mire bementek a kórházba, a baba már nem mutatott életjelet. – Az orvos ugyanazt mondta: semmi gond, várjunk fél évet stb. Amikor újabb fél év elteltével megint várandós lettem, rögtön befeküdtem a kórházba. Nem segített. Akkor meg egyáltalán nem indult fejlődésnek a magzat, a szívhang sem jelentkezett, ezúttal művi úton szakították meg a terhességet... Annyit tudtam, hogy orvost és kórházat kell váltanom, mert megint csak azt mondták, semmi gond, majd legközelebb sikerül. Akkorra azonban én már egy gyerekpelenka-reklámot sem tudtam bőgés nélkül végignézni a tévében, annyira magam alatt voltam. Kapkodtunk fűhöz-fához, elmentünk egy kivizsgálásra Pozsonyba, aztán genetikai tanácsadásra, minden eredmény negatív lett. Nem értettük, hol lehet a hiba. Erre az egyik ismerősünk azt mondta, ő tud egy remek szakemberről Zselízen. Filla Ferenc nagyon aranyosan fogadott, pedig tudta, hogy neves szakemberek véreztek el rajtunk. Azt mondta, gyógyszeresen fogjuk erősíteni a következő terhességet, nyugodjak meg, ezúttal tényleg minden rendben lesz. Annyira meggyőző volt, hogy elhittem, most már nem lehet baj. Vitaminokkal, fogamzásgátlóval erősítette a méhemet, ultrahangon figyelte, mikor optimális a teherbeesés időpontja.

A negyedik terhesség alatt a kismama már mozdulni is alig mert, nehogy újra baj legyen. Az előzmények ismeretében Filla doktor az 5. hónapban azt ajánlotta, hogy varrják be a méhet. – Annyira kinyíltam, hogy utolsó pillantban mentették meg a kislányunkat. Négy és fél hónapot feküdtem a kórházban, egészen a szülésig. Rengeteg infúziót kaptam, mert állandóan azt mondták, kicsi a hasam, kicsi a baba. A 40. hétben spontán szüléssel jött világra Lili, egészségesen.

A második

Amikor a kislány elmúlt kétéves, édesanyja már tervezte, hogy viszszamegy tanítani a muzslai alapiskolába. Egy decemberi napon azonban kiderült, újra gyermeket vár. – Rengeteget tipródtam, mi legyen. Nagyon féltem az újabb terhességtől, az esetleges komplikációktól. Kétszer is úgy indultam a vizsgálatra, hogy megkérem az orvost, szakítsa meg a terhességet, nem tudom vállalni még egyszer a sok kínlódást. Filla doktornál épp azon a napon voltunk Gyurival ellenőrzésen, amikor egy éve volt, hogy autóbalesetben meghalt a fiatalabbik, 21 éves lánya. Az orvos elsírta magát. Én hirtelen úgy elszégyelltem magam, hogy azonnal tudtam, mindenképpen megtartom a babát. Ő úgy beszélt a terhességről, a babáról, hogy minden kétség megszűnt bennem...

Katit a 19. hétben ezúttal is bevarrták, de nem kellett a kórházba befeküdnie. A tévések a nyolcadik hónapban jelentkeztek. Az egyik ellenőrzés alkalmával Katit orvosa megkérdezte, nem vállalkozna-e egy ötperces riportra a tévében. – Miért ne, gondoltam. Kandász Andrea felhívott, megegyeztünk az időpontban, s a férjével meglátogattak. Kiderült, hogy sokkal többről van szó, szeretnének forgatni a szüléskor is... Hát, megállt bennem az ütő. Mégsem mertem azonnal nemet mondani. Tudtuk, ha esetleg nem sikerül majd forgatniuk a kórházi szülőszobában, akkor úgysem kerülünk egyáltalán adásba. Az az igazság, hogy egyedül az orvosom miatt vállaltam, akinek a két gyermekem köszönhetem. Ő azt mondta, másoknak segítek ezzel. Akinek hasonló problémái vannak, annak reményt adhat a mi történetünk. Ha Filla doktor nekem akkor azt mondja, ugorjak a Dunába, én elindulok... Annyira bíztam benne. Neki lett igaza. Nem bántam meg, hogy kamerák előtt szültem.

Forgatás Muzslán

Másodszor a kilencedik hónapban forgatott Muzslán a tévéstáb, két héttel a szülés előtt. – Csak a nagyszülőknek szóltunk, meg néhány rokonnak, akikkel nagyon szoros a kapcsolatunk. Mivel nem volt biztos, hogy lesz-e ebből tévéműsor, nem terjesztettük. Gyuri szülei vállalták a szereplést, az enyémeket hiába is kértem volna. Apu reakciójától nagyon is féltem, mivel ő nagyon prűd. Attilát augusztus 5-re vártuk, ám néhány nappal korábban érkezett. A tévéstábot Filla doktor értesítette, hogy szülünk.

– A rendező és az operatőr nagyon szimpatikus és meggyőző volt – veszi át a szót Gyuri, a férj. – Attól féltem, ki tudja, mit vágnak majd össze a felvett anyagból, hiszen a kereskedelmi televíziók arról hírhedtek, mennyire szenzációhajhászok. Kandász Andrea ráadásul a Big Brother I. rendezőjeként mutatkozott be. Mindennek tetejébe nekem rendőrként sincs jó tapasztalatom az újságírókkal...

– Nagyon érdekes volt az emberek viszonyulása – emlékezik vissza a feleség. – Tulajdonképpen kétféle módon reagáltak: volt, aki nem szólt, nem is említette, hogy látta a műsort, pedig biztosan tudtam, hogy igenis látta a Szülőszoba első adását. Aki viszont szólt, az pozitívan nyilatkozott. Tehát, akinek nem tetszett, hallgatott. A szülés intim dolog, mondják sokan, de ha már öt orvos ott áll az ember fölött, azt a két kamerát észre sem veszi...

– Kényes téma, igen – bólint a férj. – Két kamerával dolgoztak. Az operatőr mellettem állt, Kati fejénél. A másik kamera Andrea fején volt, ő oldalt állt. Tapintatosak voltak, nem voltak tolakodóak. Két esetben kiküldtem őket a kórteremből. Amikor már Kati meg sem tudott szólalni a vajúdáskor, a fájásokkor állandóan masszíroztam a derekát, s megkértem az operatőrt, hagyjon magunkra, mert most zavar a jelenléte. Szó nélkül kiment. Másodszor akkor küldtem el, amikor már megszületett Attila. Egyedül szerettem volna lenni, de az operatőr megtalált a kamerával, amikor a folyosón az öröm és megkönnyebbülés könnyeit törölgettem a szememből. Egy pillanatra lehetett is látni erről felvételt a tévében.

– Az operatőr utólag bevallotta, hogy az első hat szülésnél csak arra koncentrált, rosszul ne legyen – nevet Kati. – Mi a másodikok voltunk a sorban, nem tudta még profi módon kezelni a szituációt... Sokféle alternatív szülési módot bemutattak a későbbiek folyamán a szerda esti műsorban, ezeknek nem vagyok híve. Én nem szeretnék sem állva, sem vízben szülni, otthon meg pláne nem. Nem sokan kérdezték meg, de mindenkinek az járt a fejében, vajon miért vállaltam. Egyáltalán nem vagyok az a típus, aki szeret szerepelni, ezért is lepett meg mindenkit, hogy én ebbe belementem. Azt hitték, sok pénzt kaptam érte. Dokumentumfilm forgatásakor a szereplők nem kaphatnak honoráriumot, hiszen akkor nem lenne a film hiteles. Mindössze egy kazettát, egy könyvet és egy bébiruhát kaptunk. Két képes magazin közölt ugyan cikket és képeket a műsor alapján, de konkrétan velünk nem beszéltek, mi még nem is láttuk ezeket.

Ha az apa is szül

– Lili születésénél nem lehettem ott, nem viszonyulok mégsem máshogyan hozzá, mint Attilához. A feleségemhez és magához a szüléshez viszont igen. Volt egy elképzelésem, de ez azért keményebb buli... – mondja a kétgyermekes apuka. – Együtt sírtunk veled, mondták kollégáim is, akik azért az átlagembernél keményebb fickók ám... Mindkét kórházzal, a zselízivel és az ipolyságival is nagyon jók a tapasztalataink. Esküszöm, mindkét esetben hálapénz nélkül megkaptunk minden figyelmességet, gondoskodást és kedvességet a nővérkék és az orvosok részéről is. A látogatások alkalmával kezembe vehettem a kicsit, zavartalanul beszélgethettem a feleségemmel, nem volt üvegfal, tolakodás, mint a nagy kórházakban.

A család könyvespolcán a videokazetta mellett most már az újonnan megjelent könyv is ott díszeleg, mint egy szép emlék. Az első oldalon a műsor készítőinek személyre szabott ajánlásával: „Kati, Gyuri, Lili és Attila! Köszönjük, hogy beengedtetek az életetekbe. Ajándék volt.”