A nő ...

... nem vágyott másra, csak hogy szeressék. Őszintén, tisztán és korlátok nélkül, végtelenül. Úgy szeressék, hogy semmi más ne számítson. Mert ő is úgy szeretett. Azt akarta viszont érezni, amit ő is nyújt a férfinek.

Közben tudta, hogy egy szóval, egy semmitmondó érintéssel is megelégedne. Igen, biztos, hogy most csak ez kell neki. Megértés, megértés, még akkor is, ha felfoghatatlan, amit érez. Egy ölelés kell, mely az első és az utolsó is egyben. És örökké tart, bizonyosságot és megnyugvást nyújt. Semmi másra nem vágyott. Semmi különleges nem kellett neki, csak az, hogy szeressék úgy, ahogy ő akarja. Önző volt és fáradt. Nem gondolt a férfire, akit a legjobban szeret. Felfoghatatlan. Szereti – mégis önző.

De kiderült, hogy ez a bizonyosság jele. Biztos abban, hogy a férfi szereti őt annyira, hogy visszautasíthatja közeledését. Szerelmük mindent kibír. Mert ez a szerelem tiszta, a lelkük mélyéről jön.

2.

... egyszer ígért valamit. Ez volt az egyetlen dolog, amit ígért. Nem tartotta be. Elfelejtette, hogy ott a lépcsőkön mit mondott a férfinek. Pedig vágyott, vágyakozott rá. Sok-sok szeretetre volt szüksége. Amióta emlékszik az életére, mindig arra vágyott, hogy még többen szeressék. És ki tudná jobban szeretni, mint egy gyermek. Egy a saját véréből.

Mégis ígéretet tett. Megígérte azt, ami a legjobban fájt neki. Azután a férfi rádöbbentette arra, hogy nem tartotta be az ígéretét. Először rettenetes fájdalmat érzett, aztán ami még ennél is roszszabb: semmit. Üresség volt az agyában és a szívében is. Úgy érezte magát, mint a sivatag, ahol már kilencven éve nem esett az eső. De a magok ott vannak mindig készenlétben, hogy ha egyszer eljön az ideje, magukba szívják a nedvességet.

A nő nem várta meg, hogy eljöjjön az idő. Meg akarta mutatni, fáj neki, hogy nem tartotta meg a szavát. Be akarta bizonyítani, hogy bármit megtenne a férfi szerelméért.

Megmutatta, hogy bármire képes lenne érte. Bebizonyította, szeretné, ha vérük egyesülne. Vállalná, hogy egyesült a vérük. Vállalna egy új életet.

Pár nap múlva kiderült, ahogy a sivatagi magoknak, úgy még ennek sem jött el az ideje.

3.

... végtelenül boldog volt. De nagyon furcsa boldogság volt ez. Örült, szinte szárnyalt, nem érdekelték a következmények, az ítéletek, a szembenézés. Már úgyis hozzászokott az emberek tekintetéhez. Vannak csodálkozó, meghökkenő, hitetlenkedő, megtorpanó, ítélkező tekintetek. De vannak megértő és elfogadó tekintetek is.

Nem félt, vállalta a jövőt. Boldog volt, mert valakit boldoggá tesz. Boldogan, nagy lendülettel szállt be az autóba. Elindultak. Elmentek a valóságból egy olyan útra, ahol mindent szabad. Nehéz helyzet, de jó! Boldogságot árasztanak magukból... Ha valaki az égből figyeli az autót, ahogy az úton suhan, és közben látja a gondolataikat, és érzi, amit ők éreznek..., biztosan nem lát mást, csak egy puha felhőt, amint egy sejtelmes homályban úszik az országút felett.