Mennyei és földi szerelem

(Este van, ama bizonyos őszi, városligeti este, mikor már finom ködpára ereszkedik a Stefánia útra, és messze, a láthatár alján pirosan égő felhő előtt sárga lámpalángok csillognak. A városból úgy hallatszik ide a kocsik zaja, mint valami szőnyeges szobába. Két férfi sétál az úton, a közepén, ahol boldog és poros nyári délutánokon kocsik repülnek.)

AZ EGYIK (abban a hitben, hogy valami nagy okosságot mond): Én azt hiszem, hogy még soha aszszonyban nem volt egyformán elosztva a testi és a lelki szerelem. Tizianónak van igaza.

A MÁSIK: Miben volt igaza Tizianónak?

AZ EGYIK: Abban, hogy azt a szép képet festette, amelynek az a címe, hogy „Mennyei és földi szerelem”. Két nő van rajta. Az egyik csupa égi derű és tiszta nyugalom, a másik csupa húsos érzékiség. ĺgy van ez az életben is.

(Nagyot szív a szivarjából, mint aki megoldotta az egész kérdést. Boldog és büszke.)

A MÁSIK: Gondolod?

AZ EGYIK: Gondolom és nem tehetek róla. Egyszerű paraszt vagyok és a kövér nőket szeretem. Szép a lelki élet és szépek a szerelem szenvedései, de nekem minden ilyen szamárság elpárolog a fejemből, ha az asszonynak a szép piros száján gyöngéden és forrón végigsiklom az ajkammal. Szinte érzem, hogy kis villamos szikrák pattognak a két meleg, száraz ajak közt.

A MÁSIK: Az ilyesmire a nő neveli rá az embert.

AZ EGYIK: Hogyhogy?

A MÁSIK: A férfi mindenre kapható. Úgy látszik a te nőd... Ne félj, nem kíváncsiskodom... A te nőd érzéki lény. És így te is az ajkakról álmodol. Az én nőm... Ne félj, nem leszek indiszkrét... Egészen más. Nem tudom, talán mert sovány nő, de arra nevelt, hogy a lelki gyöngédség és a boldogító barátság az igazi tartalma még az ilyen bűnös viszonynak is.

AZ EGYIK: Sovány nő. (Megint szivarozik, mert megint megoldotta a problémát természettudományi alapon.)

A MÁSIK: A szerelemben szemérmes és finom. Szép gondolatai vannak. Nála a szerelem csók része csak arra való, hogy háttere legyen a gyöngéd és szép gondolatoknak, a rólam való meleg gondoskodásnak. Talán butának fogsz tartani, de úgy érzem, hogy a legforróbb délutánok után is úgy válunk el egymástól, mint két testvér. Langyos, boldog nyugalom a szívekben. Zavartalan, csöndes emlék.

AZ EGYIK: Mennyire különbözők a nők! Ha én elválok az enyémtől, úgy érzem magam, mint a vad hím, aki elmegy bujdosni az erdőbe, ordítani, amiért a párjától eltépték. És ő is úgy megy el, mint ahogy nőstényhez illik. Felvérzett ajakkal, vággyal, valami szerelmes gyűlölettel és bosszúval a szívében. Mert az érzéki szerelemből sohasem elég. (Szivarozik az ismert okból)

A MÁSIK: Az én nőm ezt sohasem tudná megérteni. Meggyűlölne és megutálna, ha így beszélnék.

egy asszonynak, mindent megpróbál. Hát megpróbáltam én ezeket a lelki mókákat is. De úgy lefújt, hogy örökre elment a kedvem. Soha többé egy szó sem esett köztünk ilyesmiről. Csókolni, csókolni, ölelni, égni, forrni, pirosnak lenni, kielégíthetetlennek lenni! Ez az! (Szivarozik.)

A MÁSIK: Csodálatos, hogy összetalálkoztunk mi ketten.

AZ EGYIK: Hogyan?

A MÁSIK: Úgy, hogy a két végletben élünk. Te a vér szerelmét éled, én a lélek érzéseit élem. A tied a kövér, piros nő, az enyém a sovány fehér nő.

AZ EGYIK: No, az enyém azért nem olyan nagyon kövér.

A MÁSIK: Az enyém se sovány éppen.

AZ EGYIK: Az enyém is: közép. Se nem kövér, se nem sovány. De kövéret mutat.

A MÁSIK: Az én nőm is középút. De ő inkább soványat mutat. És nem fehér, hanem rózsaszínűen sápadt.

AZ EGYIK: Az enyém sem pirospozsgás. Rózsaszínű, de tüzesen rózsaszínű.

A MÁSIK: Nagy hecc volna... egyszer összehozni ezt a két aszszonyt. Mit beszélhetnének egymással? Én már hallottam ilyet, franciáktól. Úgy négyesben elmenni egyszer... vacsorázni.

AZ EGYIK: Azt nem lehet, mert hátha ismerik egymást.

A MÁSIK: Te... ejnye! Milyen furcsa. Hátha ismerik egymást?

AZ EGYIK: Talán jó barátnői is egymásnak.

A MÁSIK (belepirul): Te...

AZ EGYIK (már-már sejtve, hogy mit akar mondani): Nos?

A MÁSIK: Te... ha te megmondod, hogy ki a tiéd, én megmondom, hogy ki az enyém. (Némán haladnak egymás mellett és mind a kettőnek nagyon tetszett az eszme. Most csak azon gondolkoznak, hogy vajon a világ legnagyobb gazsága volna-e az, ha kicserélik a neveket, vagy a legártatlanabb üzlet.)

AZ EGYIK (hosszú hallgatás után): Add ide a kezedet.

A MÁSIK kezet fog vele. (Furcsán néznek egymás szemébe, aztán boldogan mosolyodik el mind a kettő. Hosszas és erős, férfias kézszorítás következik.)

AZ EGYIK (halkan): Szabó Jeremosné.

A MÁSIK: Mi? (Akkora szemet mereszt, mint egy őrült.)

AZ EGYIK: Most te.

A MÁSIK: Mi? Micsoda? Kit mondtál? Mit mondtál?

AZ EGYIK: Szabó... Jeremosnak... a felesége.

A MÁSIK (belekapaszkodik a karjába): Te...

AZ EGYIK: Na, na, na, na??

A MÁSIK: Az az enyém is. (Rettenetes szünet.)

AZ EGYIK: Kedden, csütörtökön, szombaton.

A MÁSIK: Hétfőn, szerdán, pénteken. (Újabb szünet)

AZ EGYIK: És vasárnap?

A MÁSIK (könnyes szemmel): Ki tudja?

AZ EGYIK: Ez az a lelki nő?

A MÁSIK: Ez. Ez a sovány, fehér, lelki nő, a mennyei szerelem, a testvéri langyosság, a szemérmes szűz.

AZ EGYIK: És ez a kövér, piros, érzéki nő, a földi szerelem, az aszszonyi tűz, a vad nőstény.

A MÁSIK: Sírni tudnék.

AZ EGYIK: Te sírni tudnál, mert mint lelki nőt szeretted. Én nevetni tudnék, mert engem így nevelt. (Az, amelyik azt mondta, hogy sírni tudna, keservesen mosolyog. Az pedig, amelyik azt mondta, hogy nevetni tudna, tragikus képet vág.)

A MÁSIK: Most mi lesz velünk?

AZ EGYIK: Még kérdezed? Okos és modern emberek vagyunk, nem fogjuk most kölcsönösen megölni egymást. Én nem tudom, ti lelkiek miként gondolkoztok, de mi érzékiek megbődölünk arra a gondolatra, hogy az asszonyunkhoz másnak is van köze. A dolog nagyon egyszerű. Nekem nem kell többé.

A MÁSIK: Mi lelkiek pedig... mi lelkiek pedig... Nekem sem kell többé. (Kezet fognak.)

AZ EGYIK: Ellenben van egy ötletem.

A MÁSIK: Nos?

AZ EGYIK: Nagyon jó az ötletem. Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy még soha életemben ilyen jó ötletem nem volt. Figyelj jól ide. Ez az asszony olyan csodálatos ügyességgel csinált magából két nőt, hogy honorálni illik.

A MÁSIK: Honorálni? Mivel?

AZ EGYIK: Azzal, hogy mint az igazi gentlemanekhez illik, belemegyünk az ő életfelfogásába. Ha ő két nőt csinált magából, fogadjuk el két nőnek. Higgyük el neki. És...

A MÁSIK: És...

AZ EGYIK: És... maradjon minden a régiben.

A MÁSIK (minden gondolkodás nélkül): Igen.

AZ EGYIK: Megegyeztünk?

A MÁSIK: Meg.

AZ EGYIK: És soha, soha többé nem beszélünk róla, sőt semmiféle szerelemről sem. És ő sem fog megérezni rajtunk semmi változást. Én továbbra is érzéki leszek, és te ezentúl is a lelkiekre helyezed a súlyt. És boldogan, békében fogunk élni. Szervusz.

A MÁSIK: Szervusz. (Röviden, hamar szorítanak kezet, az egyik elmegy jobbra, a másik elmegy balra, és mind a kettő azt gondolja magában, hogy politikát fog változtatni az asszonynál, hogy a másikat kitúrja a helyéből. Mind a kettőnek ég a szíve, és holnap mind a kettő jelenetet fog csinálni az asszonynak. És az asszony holnap mind a kettőt ki fogja dobni és másik kettő után fog nézni, és az asszonynak lesz igaza.)