A legnehezebb ellenfél következik a Ferencváros számára

A legnehezebb ellenfél következik a Ferencváros számára

A legnehezebb ellenfelét, az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt fogadja a Ferencváros csütörtökön a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

A zöld-fehérek múlt szerdán a belga Anderlecht otthonában 2–1-es vereséget szenvedtek a főtábla nyitófordulójában, londoni riválisuk ezzel szemben hazai környezetben úgy nyert simán, 3–0-ra az azeri Qarabag ellen, hogy Radu Dragusin kiállítása miatt már a nyolcadik percben emberhátrányban került. 

Hazája bajnokságában mindkét gárda rangadót nyert a hétvégén, a Ferencváros a forduló előtt listavezető Puskás Akadémiát a csereként pályára lépő Matheus Saldanha mesterhármasával ütötte ki. A brazil csatár a meccs után azt mondta, ez „üzenet volt” a Tottenhamnek, ugyanakkor továbbra is kérdés, hogy az eddig csak a padról érkező támadó – aki eddigi négy fellépésén, mindössze 112 perc alatt hatszor volt eredményes – vajon lehetőséget kap-e az első perctől. 

A Tottenham a Manchester United otthonában, a legendás Old Traffordon lépett pályára, és egy rendkívül magabiztos, 3–0-s sikerrel melegített az El-összecsapásra. 

Az FTC 20 év után találkozik újra angol csapattal a nemzetközi kupaporondon, 2004 szeptemberében, az UEFA Kupa-selejtező első fordulójában, a Millwall ellen idegenben 1–1-es döntetlent ért el, majd a visszavágón aratott 3–1-es sikerével harcolta ki a továbbjutást. 

A Groupama Arénában 18.45-kor kezdődő összecsapás a horvát Igor Pajac játékvezető sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?