Továbbra is a konszolidációs csomagról tárgyal a parlament

konszolidációs csomag

Szerdán reggeltől a konszolidációs csomag második olvasatú vitáját folytatja a parlament. Kedden még az írásban bejelentkezők felszólalásai sem hangzottak el, utánuk pedig szóban is be lehet jelentkezni a vitába. A csomagról gyorsított eljárásban tárgyal a törvényhozás, a szavazást csütörtökre tervezik.

Az intézkedések két részből állnak, egy nagyobb törvénymódosítási csomaggal közel kétmilliárd eurót takarítana meg az állam, emellett a pénzügyi átutalási adó bevezetése közel 700 millió euró bevételt jelentene az államkasszának. A két javaslat vitáját összevonták, a pénzügyminisztérium és a kormánypárti képviselők több módosítást terjesztenek elő az eredeti javaslathoz képest, de a cél továbbra is 2,7 milliárd euró megtakarítása.

A kormány a konszolidációs intézkedésekkel csökkentené az államkassza kiadásait, így a terv szerint jövőre a GDP közel 6%-áról 4,7%-ra csökkenne a hiány. A terv része a hozzáadottérték-adó 20%-ról 23%-ra emelése, a jogi személyek adójának emelése a cég árbevételeinek megszabott szintje felett, továbbá módosul a gyerekek után járó adóbónusz és a szülői nyugdíj nagysága.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?