Brit miniszterelnök: aggasztó az a kockázat, hogy a közel-keleti konfliktus valamelyik érintettje számítási hibát vét

Keir Starmer

Mélységesen aggasztó az a kockázat, hogy a közel-keleti konfliktus valamelyik érintettje „számítási hibát követ el” – mondta az Izrael elleni iráni rakétatámadás után tartott kedd esti sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök.

Sir Keir Starmer a Downing Street-i kormányfői hivatalban nyilatkozva kijelentette: az iráni támadást nem lehet eltűrni, Nagy-Britannia Izrael mellett áll, és elismeri az önvédelemhez fűződő jogát. 

Irán túl hosszú ideje jelent fenyegetést az egész térségre, nemcsak Izraelre, hanem a többi környező országra is – fogalmazott a munkáspárti brit kormányfő.

Kijelentette: mélységesen aggasztja, ahogy a régió a szakadék széle felé sodródik, és mélyen aggasztónak találja annak a kockázatát is, hogy a konfliktus valamelyik érintette „elszámítja magát”. 

Starmer felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra. A brit miniszterelnök megerősítette, hogy ennek elősegítésére a brit kormány repülőgépet bérelt. 

Ezt kedden a londoni külügyminisztérium is bejelentette. A tárca tájékoztatása szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről. 

A minisztérium közölte azt is, hogy az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd. 

A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel. 

A brit külügyminisztérium korábban azt is bejelentette, hogy szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket. 

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt az RAF ciprusi támaszpontjára. A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”. 

Arra a kérdésre, hogy London hajlandó-e katonai erővel Izrael védelmére kelni, és ha igen, ez megtörtént-e a keddi iráni rakétatámadás idején, Sir Keir Starmer miniszterelnök a kedd esti Downing Street-i sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy ha lesz bármilyen érdemi közölnivaló, azt a kormány „megfelelő időben közzéteszi”. Megismételte ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia támogatja Izrael jogát az önvédelemhez. 

Amikor Irán április közepén több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen, annak a támadásnak az elhárításában a brit királyi légierő Typhoon típusú harci repülőgépei is részt vettek, és számos iráni drónt lelőttek. 

Starmer a kedd esti sajtótájékoztatón elmondta: a nap folyamán beszélt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akinek megismételte azt a brit álláspontot, hogy a Gázai övezetben tűzszünetet kell hirdetni és el kell érni az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet tavaly októberi izraeli terrortámadása során elhurcolt túszok szabadon engedését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?