Támadják az RMDSZ-t

Bukarest. Sorozatos támadásba kezdett a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) néhány radikális törvényhozója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen.

Bukarest. Sorozatos támadásba kezdett a kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) néhány radikális törvényhozója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ellen.

A Curentul című román napilap tegnap beszámolt arról, hogy Adrian Paunescu szenátor „politikai vádbeszédben” ítélte el a szenátusban az RMDSZ radikális és mérsékelt szárnyát, melynek fellépése – véleménye szerint – egyáltalán nem idegen egymástól.

Paunescu értetlenségét fejezte ki, hogy a román hatóságok tétlenek, miközben Tőkés László református püspök, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke olyan kezdeményezéseket tesz a magyarok alkotmányellenes és a román nemzet egységét veszélyeztető autonómiájának megteremtésére.

A szenátor hevesen támadta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét is a Hargita-Kovászna-Maros megyékből álló regionális fejlesztési ügynökség terve miatt.

„Ez az elképzelés annak a Magyar Autonóm Tartománynak a feltámasztására tett szerencsétlen kísérlet, amely autonómiát Sztálin parancsára hoztak létre egykoron Romániában” – fogalmazott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?