Támadás a jövő kedden, hajnalban?

Tel-Aviv/London/Washington/Rijád/New York. Az izraeli vezérkari főnök szerint az amerikai hadművelet Irak ellen március 17-ről 18-ra virradóra kezdődik. Nagy-Britannia új követeléslistát állított össze Irak számára. Szakértők szerint leghamarább ma bocsáthatják szavazásra az amerikai–brit–spanyol határozattervezetet a BT-ben, de ennek már tegnap délután is egyre kisebb volt a valószínűsége.

Amerikai sivatagi hadgyakorlat, valahol Kuvaitban Reuters-felvételA spanyol külügyminiszter ugyanis francia kollégájával folytatott tárgyalásai után kijelentette, mivel Párizs mindenáron vétózni akar, lehet hogy a tervezetet nem is bocsátják szavazásra, egyelőre folynak a konzultációk. Mint ismeretes London hajlana arra hogy módosítsák a tervezetet, s a március 17-i határidőt Szaddám számára esetleg 7–10 nappal kitolnák. A BT hat nem állandó tagja kedden este a határidő 30–45 napos kitolását javasolta, ami az USA számára elfogadhatatlan. E kettő közötti kompromisszumnak tűnik Kanada új javaslata. Ez háromhetes haladékot adna Iraknak a leszerelésre a BT új határozatában, s az ultimátum e határidő után számolna a háború lehetőségével. Paul Hainbecker kanadai ENSZ-nagykövet a BT nyílt vitájában jelentette be kompromisszumos javaslatát.

MÓSE JAALON TITKOT ÁRULT EL?

Az amerikai hadművelet Irak ellen március 17-ről 18-ra virradóra erőteljes légitámadással kezdődik meg – jelentette ki az izraeli parlament (knesszet) védelmi bizottságának szerdai ülésén Móse Jaalon tábornok, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke. Megfigyelők szerint a tábornok ezzel megsértette azt a tilalmat, amely Saul Mofaz védelmi miniszter utasítása alapján arra kötelezi az izraeli tiszteket, hogy a háborúval összefüggő értesülésekről hallgassanak. Az izraeli sajtó egy napja azt közölte: Washington az esetleges támadás megkezdése előtt mindössze két órával értesíti a zsidó államot, éppen azért, hogy az izraeli tiszteknek ne legyen idejük bizonyos titkos információk kiszivárogtatására. A tisztek ugyanis a tömegtájékoztatási eszközöknek már többször felfedték a hadműveleti tervek néhány titkos elemét.

BRIT KÖVETELÉSLISTA

Az iraki elnöknek tv-nyilatkozatban kell elismernie tömegpusztító fegyvereinek létét, és engedélyeznie kell iraki tudósok külföldi meghallgatását. Egyebek mellett ezt tartalmazza az az új követeléslista, amelyet Nagy-Britannia állított össze Irak számára. A listát tegnap Jack Straw brit külügyminiszter ismertette a kormányzó Munkáspárt alsóházi képviselőivel tartott megbeszélésen. Az ultimátum szerint Szaddám Huszein iraki elnöknek a tőle követelt tv-nyilatkozatban pontosan fel kell tárnia, mennyi lépfene- és egyéb biológiai és vegyi fegyvere van; be kell jelentenie, hogy kész ezek megsemmisítésére; engedélyeznie kell, hogy 30 iraki fegyverfejlesztési szakértő családjával együtt Ciprusra repüljön, és ott iraki befolyástól mentesen kihallgathassák őket a bagdadi kormány fegyverkezési programjáról. Számot kell adnia emellett az ENSZ-ellenőrök által felfedezett, pilóta nélküli repülőgépekről is, amelyek szakértők szerint alkalmasak vegyi és biológiai hatóanyagok nagy területen történő szétszórására. Iraknak meg kell semmisítenie öszszes asz-Szamúd rakétáját is, amelyek hatósugara meghaladja az ENSZ által engedélyezettet. Ez a lista része annak a brit törekvésnek, amelynek célja minél több biztonsági tanácsi tag megnyerése a testület elé beterjesztett, bizonytalan sorsú újabb határozati javaslat elfogadásának. A követeléseket vagy beleveszik a tervezet szövegébe, vagy csatolják a tervezethez.

RUMSFELD MAGYARÁZKODOTT

Tony Blair brit miniszterelnök az alsóházban azt mondta: a brit kormány továbbra is teljes gőzzel dolgozik az újabb BT-határozat elfogadtatásán. Blair szerint az USA egyedül is meg tudja oldani katonailag az iraki válságot. Nem az a jelenlegi helyzet tétje azonban, hogy az amerikai hadsereg mire képes katonailag, hanem az, hogy a nemzetközi közösség megfelelő erőt tud-e felsorakoztatni az iraki elnöknek adott egyértelmű utasítások mögé. Ez utalás volt arra a viharra, amelyet előző este az amerikai védelmi miniszter egy mondata keltett. Donald Rumsfeld utalást tett arra, hogy Amerika a brit kormány problémái miatt egyedül is kész a katonai beavatkozásra. A londoni felzúdulás miatt Rumsfeld tegnap hajnalban külön nyilatkozatban volt kénytelen magyarázni azt, hogy nem sokkal korábban mit mondott. Nyilatkozatában leszögezte: egyik washingtoni sajtóértekezletén csak arra akart utalni, hogy Nagy-Britanniának igen fontos lenne az újabb ENSZ-határozat a részvételhez bármiféle katonai akcióban. Hozzátette: nem kétli, hogy a brit katonai hozzájárulás jelentős lenne, ha végül szükségessé válik a fegyveres beavatkozás Irakban. Előző kijelentését Londonban úgy értelmezték, hogy az USA a brit hadsereg nélkül is kész a katonai fellépésre Irakban, legalábbis van erre az esetre alternatív terve. Nagy-Britanniában kétségtelenül rendkívül erős viták övezik a brit katonai részvételt az esetleges háborúban; a kormányzó Munkáspárton és a kormányon belül is egyértelmű szakadás fenyeget arra az esetre, ha Tony Blair kormányfő az egyelőre kétséges újabb biztonsági tanácsi határozat nélkül vinné háborúba az országot. A brit védelmi minisztérium szóvivője szerint ha egyáltalán változik valami a brit részvétel ügyében, az csak azt jelentheti, hogy a tervezettnél is nagyobb lesz a katonai hozzájárulás.

AZ EU KIVONHATJA MAGÁT AZ ÚJJÁÉPĺTÉSBŐL

Kétséges lehet az Európai Unió részvétele Irak újjáépítésének finanszírozásában, ha az USA megfelelő ENSZ-felhatalmazás nélkül indít háborút az arab ország ellen – jelentette ki tegnap az EB külkapcsolatokért felelős biztosa. Chris Patten Strasbourgban, az Európai Parlament ülésén azt mondta, egy ENSZ-felhatalmazás nélküli katonai akció hatalmas kárt okozna a világszervezetnek, a NATO-nak és a transzatlanti kapcsolatoknak. (m, t, ú)

Robbantás a bombák anyjával

Washington. Kísérleti robbantást hajtott végre az amerikai légierő kedden az USA arzenáljának legnagyobb hagyományos bombájával, amely az Irak elleni háborúban már szerephez is juthat . A tíz tonnás, műholdvezérlésű, MOAB-nak nevezett bomba első kísérleti robbantását Floridában hajtották végre, az Eglin légi bázis közelében. A környék lakosságát előre figyelmeztették a bomba óriási hatóereje miatt. A MOAB (Massive Ordnance Air Blast) 3000 méter magas, gomba alakú porfelhőt vert fel. Az amerikai légierő videofelvételt tett közzé az első éles kísérletről, hogy fokozza az iraki hadseregre nehezedő lélektani nyomást. Katonai körökben a MOAB-ot a bombák anyjának nevezik és tavaly óta dolgoznak kifejlesztésén. Noha a tesztelése csak most fejeződött be, szükség esetén bevethetik az iraki háborúban jelentős felszíni vagy föld alatti célpontok ellen. Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint olyan technikára van szükség, amely elveszi az iraki katona harci kedvét, Szaddám Huszein iraki elnököt pedig arra ösztökéli, hogy inkább távozzon és kímélje meg a világot ettől a konfliktustól. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?