Hónapok óta nem látott hevességű harcok törtek ki Szíriában

Bejrút |

<p>Hónapok óta nem látott hevességű harcok törtek ki pénteken a nyugat-szíriai Hama tartományban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a Hama tartomány azonos nevű székhelyétől 23 kilométerre északra fekvő Maán település körül zajló összecsapásokat intenzív ágyúzás és rakétatűz kísérte. Az OSDH úgy tudja, a harcoknak voltak áldozatai.

Az OSDH szerint az összecsapásokat a szíriai rezsim erőinek az ellenzéki fegyveresek területére történt előrenyomulása váltotta ki. A Damaszkusz szövetségesének számító Hezbollah síita milícia viszont azt közölte, hogy a szíriai hadsereg vert vissza egy felkelők által indított támadást.

A térségben tevékenykedik más radikális iszlamista csoportok mellett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat korábbi helyi szárnyát is soraiban tudó Tahrír es-Sám fegyveres koalíció.

Hama északi része jobbára nyugodtnak volt mondható május eleje óta, amikor a szíriai kormányt segítő Oroszország és az ellenzékieket támogató Törökország feszültségcsökkentési folyamatban állapodott meg. A szíriai hadsereg időközben az ország keleti csücskére összpontosította figyelmét az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemre.

Az OSDH péntekre virradóra harcokról számolt be Homsztól északra is, mindössze órákkal azt követően, hogy a térségben "feszültségcsökkentési övezet" létrehozásában állapodott meg orosz közvetítéssel a szíriai mérsékelt ellenzék és Bassár el-Aszad elnök kormánya.

Értesülések szerint a kormányerők és a felkelők egymás állásait lőtték a Damaszkusz közelében lévő kelet-gútai tűzszüneti övezetben is. Az OSDH összesítése szerint július 22-e, vagyis a fegyvernyugvás bejelentése óta legalább 25 civil vesztette ott életét. Kelet-Gútában emellett az orosz katonai rendőrség alakulatai ellenőrzik a tűzszüneti megállapodás betartását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?