108-tól 28-ig: hogyan csökkent a szlovákiai olimpikonok száma

olimpia

Minden idők legkisebb létszámú szlovák küldöttsége fog szerepelni a jövő héten kezdődő nyári olimpián, ráadásul az önálló ország történetében először szlovákiai magyar sportoló nélkül. Lépcsőfokonként összegeztük a fokozatos csökkenést.

Párizsban jelen állás szerint 28 szlovák sportoló képviseli majd az országot. A legnépesebb csoportot a dobogós helyezésre is esélyes sportlövők, illetve az atléták alkotják 6-6 sportolóval. (Utóbbiaknál a sprinter Ján Volko és a gátfutó Daniela Ledecká hiába szerepelt az első helyen a vonal alatt, az adminisztrációs körök során sem akadt egyetlen visszalépő sem a nemzetközi szövetségnél.) A négy vízi szlalomostól akár egy érem sem lenne meglepetés, a többiek részéről – 2-2 országúti kerékpározó és úszó, 1-1 gördeszkás, bokszoló, cselgáncsozó, asztaliteniszező, vitorlázó, íjász, birkózó és teniszező – viszont már igen.

„Jóval optimistább várakozásaink voltak, hiszen már Tokióban is negatív csúcsot döntöttünk a 41-es létszámmal. Az okok sokfélék, a kevés tornaórától kezdve az élsportolók problémáin keresztül az infrastrukturális gondokig sok minden közrejátszik benne. Az viszont örömteli, hogy minőség terén sokkal jobban állunk, mint mennyiségileg – nyilatkozta Roman Buček, a szlovák küldöttség vezetője, aki egykori kajakosként különösen fájlalta, hogy a síkvízi szakág először marad szlovákiai képviselő nélkül az ötkarikás játékokon.

1996, Atlanta

Pedig az önálló Szlovákia első olimpiai szereplésekor is hét kajakos képviselte az országot Atlantában 1996-ban, köztük Szabó Attila és Orosz Csaba. Utóbbi egy hetedik (C2 1000 m) és egy nyolcadik (C2 500 m) helyig jutott Peter Pálešsel. Sőt, Slavomír Kňazovický révén egy ezüstérmet is felmutathatott a szakág.

A 71 fős küldöttség pedig további két dobogós helyezést szerzett: Szlovákia első olimpiai bajnoka az akkor 17 éves vízi szlalomozó, Michal Martikán lett, az éremkollekciót pedig a sportlövő Jozef Gönci tette teljessé egy bronzzal.

2000, Sydney

Négy évvel később tovább nőtt az érmek száma, a vízi szlalomozók csúcsra járatták az országot: Peter és Pavol Hochschorner olimpiai bajnok lett, Martikán ezúttal egy ezüstöt hozott, Juraj Minčík pedig bronzot – utóbbiak egymás mellett álltak a dobogón, ami természetszerűleg sporttörténeti pillanat volt. Mint ahogy az úszó Martina Moravcová két érme is.

Mondhatni, az előrelépés borítékolható volt, a 108-as összlétszám minden idők legnagyobb szlovákiai küldöttsége volt, köszönhetően a női kosárlabda- és a férfi vízilabda- és labdarúgó-válogatottnak is. 

Az éremről éppen csak lemaradó kajaknégyesben ott ült Riszdorfer Richárd, Vlček Erik és Tarr György is, K2-ben pedig Riszdorfer Mihály (és Juraj Bača) nevéhez fűződött egy 6. hely. A birkózó Fernyák István 8. helye sem mutatott rosszul. A csapatsportokban pedig Gergely István, Gyurcsi Géza és Lérant Péter nevével találkozhattunk.

2004, Athén

Létszámában (64) jóval kisebb volt, eredményességben viszont még egy fokkal jobban muzsikált az athéni szlovákiai küldöttség. A hat dobogós hely máig a legkomolyabb éremtermés (holtversenyben) nyári ötkarikás játékokon. A Riszdorfer fivérekkel és Vlčekkel, valamint Bačával felálló K4-es kajakegység ezúttal már bronzérmet szerzett. Hochschornerék megvédték címüket, és Martikán, illetve Gönci is hozott egy-egy ezüstöt és bronzot. Rajtuk kívül Elena Kaliská (vízi szlalom) lett olimpiai bajnok, Jozef Krnáč (dzsúdó) pedig második.

A pekingi olimpikonok között ott volt Fernyák, a szintén birkózó Bátky Attila és a dzsúdós Pálkovács Zoltán is. Gergely István pedig, immár magyar állampolgárként, Kemény Dénes csapatában ért fel a csúcsra.

2008, Peking

A kínai fővárosba már csak 57 szlovákiai sportoló jutott ki, ennek ellenére sikerült megismételni a négy évvel korábbi éremmennyiséget. Sőt, egyenesen három olimpiai bajnok vízi szlalomos egységet ünnepelhetett Szlovákia: Hochschorneréknél, Kaliskánál és Martikánnál sem volt jobb a saját számában. A kajaknégyes – ezúttal a két Riszdorfer, Vlček és Tarr összeállításban – már a dobogó második fokára állhatott fel. Megkezdődött a sportlövő Zuzana Štefečeková éremgyűjtése egy második hellyel, s hozott egy ezüstöt a honosított birkózó, David Musuľbes is.

A szlovákiai magyarok névsora is szépen bővült: az említett kajakosok és az ismétlő Bátky és Pálkovács mellett feltűnt az asztaliteniszező Ódor Éva és a sportlövő Varga Erik – utóbbi 9. helyét a trapban kisebb csalódásként is élte meg, mivel lemaradt a döntőről. Gergely István pedig ismét bajnok lett a magyar pólosokkal. 

olimpia

2012, London

Londonban egyre inkább megmutatkozott, hogy az állócsillagok (Štefečeková ezüstje, Hochschornerék és Martikán bronza, a sportlövő Danka Barteková harmadik helye) és a két-három sikersportág mellett/mögött egyre inkább nagyobb űr tátong, a küldöttség már csak 47 főt számlált. 

Varga Eriknek megint nem jött ki teljesen a lépés (12. hely), mint ahogy a kajakosok is érem nélkül maradtak az 1000 méteres számokban: a négyes – most Gelle Péter, Vlček, Tarr és Martin Jankovec – hatodik lett, Gelle és Vlček pedig nyolcadik párosban.

2016, Rio de Janeiro

A brazíliai szereplés alapján úgy tűnhetett, négy évvel korábban csak egyet szusszant a honi sport, és színre lépett az új, hasonlóan eredményes generáció. Hochschornerék helyét átvette Peter és Ladislav Škantár, akik megnyerték a vízi szlalomozók C2-es számát. A gyalogló Matej Tóth esélyesként elképesztő profizmussal lett olimpiai bajnok azon az 50 km-es távon, amelyen rengeteg apróságnak kell összeállnia a sikerhez. A kajakos Denis Myšák, Vlček, Tarr és Linka Tibor négyes ezüstéremmel tért vissza a dobogóra K4 1000 méteren, és szerzett egy második helyet a vízi szlalomos Matej Beňuš is. 

Feljegyezhettünk több negyedik és ötödik szlovák helyet is; Vlček és Tarr nyolcadik lett K2 1000 m-en, csakúgy, mint Gelle K1 1000-en; és Farkas Vince (C2 1000 m) debütálása is remekül sikerült a 10. hellyel. A többi világversenyen sokszoros érmes Varga Eriknek újfent nem az elképzelései szerint alakult az olimpia, Ódor Éva az 1. fordulóban esett ki női egyesben.

2021, Tokió

A Covid miatt egy évvel elhalasztott, nézők nélküli olimpián történelmi mélypontra süllyedt a szlovákiai küldöttség létszáma a 41 sportolóval – amely szám a párizsi 28 ismeretében utólag igen tekintélyesnek számít…

Štefečeková 37 évesen, kétszeres anyukaként ért fel az abszolút csúcsra. Az aranyérem mellett két ezüst (a vízi szlalomozó Jakub Grigar és a honosított golfozó, Rory Sabbatini) és egy bronz (a Myšák, Samuel Baláž, Vlček, Botek Ádám kajaknégyes) még így is összejött.

Sőt, Varga Erik a peches negyedik hellyel karrierje legjobb ötkarikás eredményét jegyezhette (vegyes párosban Štefečekovával). Gelle mellett (K1 1000 m, 14. hely) pedig belekóstolhatott az olimpia légkörébe a teniszező Gombos Norbert és a bokszoló Csemez András is. 

Jelzésértékű, hogy a Párizsban egyedül Štefečeková lesz ott a nevezettek közül... 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?