Hivatalosan 42 ezer eltűnt személyt tartanak nyilván Ukrajnában

uarus

A hivatalos nyilvántartásban jelenleg 42 ezer eltűnt ukrán állampolgár szerepel – közölte szerdán Dmitro Bohatyuk, az ukrán belügyminisztérium illetékes főosztályának vezetője az Ukrinform állami hírügynökséggel.

A tisztségviselő elmondta, hogy a különleges körülmények között, azaz a háborúban eltűntek jegyzékébe mostanáig több mint 51 ezer ember adatai kerültek be. "Jelenleg körülbelül 42 ezer ilyen ember van“ – tette hozzá. Szavai szerint ugyanis most már mintegy hétezer emberről van információja a belügyminisztériumnak. Közülük háromezren biztosan életben vannak, és a hatóságok tudják, hol tartózkodnak.

„Jelenleg mintegy négyezer azonosított holttest van. Túlnyomó többségük katona volt, akiket eltűntnek nyilvánítottak, de később azonosították a holttestüket - fejtette ki Bohatyuk. Elmondta: az eltűnt személyek után több mint 90 százalékban az országos rendőr-főkapitányság nyomoz. "Gyakorta előfordul, hogy egy embert különleges körülmények között eltűntnek nyilvánítanak, majd később bebizonyosodik, hogy az ellenség fogságába esett“ – fűzte hozzá a belügyi vezető.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportált arról tájékoztatta, hogy szerdától a határőrök minden 18 és 60 év közötti ukrán férfi esetében ellenőrzik a katonai regisztrációs okmánynak, azaz katonai igazolványnak vagy katonai szolgálatra kötelezett ideiglenes igazolványának a meglétét, amikor az érintettek elhagynák Ukrajnát. Ez a dokumentum lehet papír vagy elektronikus alapú. Hozzátette, hogy a határt átlépő férfiak túlnyomó többsége mostanáig rendelkezett a szükséges okmányokkal, így az új rendelkezés nem csökkentette a forgalmat. Mindössze néhány tucat olyan embernek nem engedélyezték a határátlépést, aki otthon felejtette a katonai igazolványát, vagy egyáltalán nincs is neki olyan – fűzte hozzá a szóvivő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain arról számolt be, hogy újabb 95 ukrán katona tért haza orosz fogságból. Szavai szerint a most kiszabadult foglyok az ukrán fegyveres erők, a nemzeti gárda tagjai és határőrök. „Hálás vagyok a fogolycserében részt vevő csapatunknak és az Egyesült Arab Emírségeknek a közvetítésért. Bármilyen nehéz is, mindenkit megkeresünk, aki fogságban van. Mindenkit vissza kell hoznunk“ – szögezte le az államfő.

A hadifoglyok hazahozatalával foglalkozó koordinációs központ hozzáfűzte, hogy a most kiszabadított foglyok között van 13 ukrán katona, akik a mariupoli Azovsztal üzem védelmében vettek részt.

Denisz Marcsuk, az ukrán agrártanács elnökhelyettese szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Dél-Ukrajnában a gazdálkodók több tíz hektárnyi terméstől esnek el az orosz hadsereg által elkövetett gyújtogatások következtében. Szavai szerint az aratás kezdetével az orosz hadsereg szándékosan mér csapásokat szántóföldekre FPV drónokkal, hogy leégesse a termést. Közölte, hogy a harmadik éve tartó háború kezdete óta Ukrajna mezőgazdasági infrastruktúrája már több mint 50 milliárd dollár veszteséget szenvedett el.

Roman Mrocsko, a város katonai közigazgatásának vezetője arról adott hírt, hogy az orosz erők ismét ágyúzták a megyeszékhelyt, Herszon várost, aminek következtében egy 47 éves nő megsérült.

Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy szerdára virradó éjjel az orosz hadsereg légibombákkal mért csapást a régióbeli Borva településre. Károk keletkeztek egy kávézóban, egy autómosóban, és három családi házban, de személyi sérülésről nem érkezett hír.

Az ukrán vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 563 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 43 tüzérségi és egy légvédelmi fegyvert, valamint 31 drónt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?