Az Iszlám Állam áldozatait rejtő tömegsírra bukkantak Irakban

Iszlám Állam k

Az Iszlám Állam terrorszervezet által lemészárolt több mint száz ember holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Irakban – erősítette meg egy illetékes kormányzati tisztségviselő vasárnap az AFP francia hírügynökségnek.

Az áldozatokat az Alo Antar kút mélyén találták meg a Moszultól – az Iszlám Állam egykori székhelyétől – 70 kilométerre nyugatra levő Tell-Áfár körzetében. Összesen 139 ember földi maradványait emelték ki, illetve további emberi testrészeket is találtak. Férfiak és nők egyaránt voltak köztük. Szemtanúk elmondása szerint, illetve a tömegsírban talált ruhadarabok alapján jezidik vagy türkmén síiták lehettek az áldozatok, illetve olyan moszuliak, akik az iraki biztonsági erők szolgálatában álltak – mondta el Dia Karim, a tömegsírok feltárásával foglalkozó kormányzati alapítvány igazgatója.

Ugyancsak szemtanúk elmondására alapozva feltételezik azt a hatóságok, hogy ezeket az embereket az Iszlám Állam 2014 és 2017 között gyilkolhatta meg, abban az időszakban, amikor ellenőrzésük alatt tartották Moszult.

Az Alo Antar nevű kútban kialakított tömegsírt azt követően fedezték fel, hogy az iraki biztonsági erők 2017-ben visszafoglalták a térséget a terroristáktól, de az áldozatok földi maradványainak kiemelése csak május elején kezdődött meg.  Az áldozatokat agyonlőtték vagy elvágták a torkukat. A holttesteket a gyilkosok nem eltemették, hanem csak egyszerűen a 12–42 méteres mélységbe vetették. Azonosításuk céljából DNS-vizsgálatokat fognak végezni Bagdadban.

Az ENSZ szerint az Iszlám Állam 2017-es bukása után több mint 200 tömegsírt hagyhatott maga után, amelyek akár 1200 ember földi maradványait rejthetik.

A tömegsírok felkutatása mellett Irakban máig folyik a Szaddám Huszein diktatúrája idején meggyilkolt emberek földi maradványainak feltárása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?