Hollandiában vizsgálják a holttesteket

<p>Kijev. Megérkezett a kelet-ukrajnai Harkivba a maláj utasszállító repülőgép több mint 280 utasának holttestét szállító hűtővonat a szakadárok ellenőrzése alatt álló Donyeck megyei Torezből. A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két fekete dobozát.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A kelet-ukrajnai, ám a szeparatisták által nem ellenőrzött Harkivban nemzetközi szakértői csoport vizsgálja meg a holttesteket egy erre a célra kialakított speciális helyiségben. Az ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, a mentőalakulatok befejezték a holttestek utáni kutatást. Volodimir Hroiszman elmondta, hogy 282 holttestet és 87 testrészt találtak, amelyek további 16 tetemhez tartoznak. Harkivból egy holland katonai géppel Amszterdamba viszik a holttesteket, várhatóan ma érkezik meg Hollandiába a földi maradványok első része – közölte Mark Rutte holland kormányfő. Az ukrán külügyminisztérium felhívást intézett azokhoz az országokhoz, amelyeknek polgárai a légi katasztrófa áldozatául estek, hogy küldjenek rendőröket a nyomozásban való részvételre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a maláj utasszállító lezuhanásáról szóló határozatában felszólította az államokat, működjenek együtt a tragédiát okozók felelősségre vonása érdekében. A maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe múlt csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az áldozatok között 192 holland állampolgár volt.

Szürreális ceremónia

A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek a szeparatisták területe fölött lelőtt utasszállító két fekete dobozát, melyet Nagy-Britanniában vizsgálnak meg. Alekszandr Borodaj, az ún. Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke újságírók jelenlétében, saját donyecki hivatalában adta át a két fekete dobozt. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt. A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a repülési adatokat, ill. a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is. Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, mindkét feketedoboz jó állapotban van. „A fekete dobozok épek, habár kissé megrongálódtak. Jó állapotban vannak” – mondta Sakri. „Szürreális éjszakai ceremóniaként” jellemezte a dobozok átadását a The Guardian donyecki tudósítója. Mohamed Sakri, a maláj delegáció tagja az átadás-átvételt követően köszönetet mondott „őméltóságának” – azaz Borodajnak –, amiért hajlandó volt egyezséget kötni.

Hollandia beleegyezett abba, hogy vezető szerepet vállal a maláj repülőgéppel történt katasztrófa körülményeinek kivizsgálásában – közölte Frans Timmermans holland külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Timmermans azt mondta, hogy Hollandia az érintett országokkal, az ENSZ-el és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel (ICAO) szorosan együttműködve fogja lefolytatni a vizsgálatot. Petro Porosenko ukrán elnök az ülést megelőzően jelentette be, hogy kész felajánlani az incidensben a legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett Hollandiának az ügy felderítésének irányítását. Már Ukrajnában vannak a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői, akik részt vesznek a repülő katasztrófájának kivizsgálásában.

A Pentagon cáfolata

A Pentagon szerint nem felel meg a valóságnak az a moszkvai állítás, hogy a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító közelében egy ukrán harci gép, feltehetően egy Szu–25-ös vadászbombázó repült a katasztrófa idején. Ezt Eileen Lainez, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője közölte. Az orosz védelmi tárca hétfőn azt állította, hogy a lelőtt maláj utasszállító közelében, 3–5 km-es távolságra tőle egy ukrán harci gép repült: észlelték, ahogy a vadászgép a maláj utasszállító irányában emelkedik.

Ukrajna helyett Szíria

Az évek óta véres polgárháborúban őrlődő Szíria légterébe irányította át egyik járatát a Malaysia Airlines azután, hogy annak szokásos útvonalán, Kelet-Ukrajna felett lelőtték a gépét – közölte a Flightradar24 honlap. A Londonból Kuala Lumpurba tartó járatnak pont annak a Szíriának a légterében találtak biztonságosabb útvonalat, amely országban az elmúlt 3 év során eddig mintegy 170 ezer emberéletet követelő polgárháború zajlik. A légitársaságot bírálatok érték, amiért egy másik háborús övezet felé irányította át elterelt járatát. Az amerikai légi közlekedési hatóság ajánlása szerint „erősen ellenjavallt” a szíriai légtérbe való belépés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?