Gyanús fegyverexport

Moszkva/Washington. Igor Ivanov orosz külügyminiszter az amerikai kollégájával, Colin Powellel folytatott tegnapi telefonbeszélgetés során ismét leszögezte, hogy Moszkva szigorúan betartja az ENSZ szankcióit és nem szállít fegyvert Iraknak.

Iraki erőfitogtatás. Washington szerint Moszkvától is kaptak fegyvereket. Reuters-felvételGeorge Bush amerikai elnök még hétfőn este felhívta telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnököt és szóvá tette neki az Egyesült Államok aggodalmát, hogy orosz cégek tiltott eszközöket szállítanak Iraknak – közölte a Fehér Ház szóvivője. Ari Fleischer szerint az orosz elnök megígérte, hogy kivizsgálja az ügyet.

A szóvivő elmondta, hogy páncélkocsi-elhárító rakétákról, éjjellátó-készülékekről és a földrajzi helymeghatározó GPS-rendszer zavarására alkalmas elektronikus eszközökről van szó. A kérdésre, hogy használják-e ezeket az eszközöket az irakiak, a szóvivő kijelentette: Nem azért szerezték be, hogy a polcon tárolják őket. A szóvivőt megkérdezték, milyen hangvételű volt a telefonbeszélgetés, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök a maga részéről egy esetleges iraki humanitárius katasztrófa elkerülésére szólította fel az amerikai elnököt. Ari Fleischer elmondta, hogy Putyin és Bush elnök jó személyes kapcsolatot ápol egymással, és őszintén megmondják egymásnak, mit gondolnak, ami az erős kapcsolat jele. Lehetnek dolgok, amiben nem értünk egyet, fontos azonban, hogy humanitárius kérdésekben együtt tudjunk működni – tette hozzá. A szóvivő elismerte, hogy az ügy az orosz cégekkel már egy éve húzódik.

Ari Fleischer szóvivő „zavarónak” nevezte az orosz cégek ügyleteit és közölte, hogy Washington világosan hangot adott aggodalmának az orosz kormánynál. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ által tiltott ügyletekről van szó.

A Gazeta.ru című orosz internetes lap értesülése szerint akár egy hónapot is csúszhat Putyin e héten esedékes éves országértékelő beszéde az orosz törvényhozás két háza előtt. A lap szerint az elnök meg akarja várni az iraki háború további fejleményeit a beszéd elmondásával. Az orosz törvényhozás felsőháza, a szövetségi tanács tegnap a háborút elítélő nyilatkozat-tervezetet hagyott jóvá. Valerij Golegrjad alelnök közlése szerint a felsőház ma szavaz a tervezetről, miután meghallgatta Ivanov beszámolóját. A szövetségi tanács azt is tervezi, hogy válságstáb felállítását javasolja Putyinnak, a törvényhozás, az elnöki apparátus és szakértők részvételével.

Tagadnak az érintett vállalatok is, a tulai székhelyű, állami tulajdonban lévő Műszeripari Tervező Iroda, és az Aviakonverszia moszkvai magáncég vezetői éles hangú nyilatkozatokban utasították vissza az amerikai vádakat. A cégek és orosz politikai személyiségek szerint rágalomról vagy legfeljebb arról lehet szó, hogy néhány szovjet, illetve újabb orosz gyártmányú fegyvert harmadik országok Iraknak adtak el. Az amerikai listán tankelhárító fegyverek, éjjellátó készülékek mellett az Aviakonverszia által forgalmazott, rakéták és úgynevezett intelligens bombák megzavarására alkalmas eszközök is szerepelnek.

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap tegnap valószínűsítette, hogy két újabb orosz cég, a novgorodi Kvant és a brjanszki Elektromechanikai Gyár neve is megjelenik az amerikai feketelistán. Mindkét vállalat az elektronikus hadviselés eszközeivel foglalkozik, főleg repülőgépek és helikopterek megszavazására alkalmas rádióberendezésekkel. Abbasz Halaf moszkvai iraki nagykövet tegnap ugyancsak visszautasította az amerikai vádakat, amivel szerinte Washingtonnak az a célja, hogy „Oroszországra hárítsa a felelősséget iraki katonai kudarcáért.”

A Nyezaviszimaja Gazeta mindemellett Irakba irányuló, fehéroroszországi charterjáratok fedélzetén útnak indított, titokzatos szállítmányokról számolt be tegnap. A lap információi szerint a szállítmányok hátterében a nem kevésbé titokzatos „Fehérorosz– Iraki Baráti Társaság” áll, amely nyilvánvalóan minszki kormánykörökkel áll szoros összeköttetésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?