Pozsony.
Csallóközben túl gyér a csatornahálózat
Pozsony. A lex Csallóköz a hatékonyabb ellenőrzések mellett közel 30 millió eurós pályázati pénzt ígér a csallóközi falvak csatornarendszereinek felújítására, de a vizek védelmével foglalkozó szervezetek így sem tartják elégségesnek a jogszabályt.
Egységesített ellenőrzés
A vizek védelme korábban több tárca jogkörébe tartozott: a potenciális szennyezőket a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozó Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség ellenőrizte, a vegyszerek használatára az agrártárca figyelt, az ivóvízellátást és a vízminőséget pedig a Közegészségügyi Hivatal felügyelte. Az új törvény egységesítené az egyes intézmények feladatkörét. A legnagyobb szerep a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőségre hárulna: ehhez az intézményhez lehetne majd fordulni, ha fennállna a víz-szennyezés lehetősége, a felügyelőség pedig értesítené a többi illetékes szervet. A minisztérium hangsúlyozza, hogy a törvényjavaslat biztosítja a nyilvánosság átlátható tájékoztatását is: a zöldtárca rendszeresen közzé fogja tenni a weboldalán a vízminőségre vonatkozó jelentéseket.
Pénz a csatornákra
A törvényjavaslat elkészítése után tárgyaltak a csallóközi települések polgármestereivel is. Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter a találkozón kiemelte a csatornarendszerekkel összefüggő problémákat. Elmondása szerint a csallóközi települések egyharmadánál a csatornahálózat nincs teljesen kiépítve, ez pedig komoly veszélyt jelent az ivóvízre. Éppen ezért az olyan településeknek, ahol a lakosság száma nem haladja meg a 2000 főt, Európai Uniós forrásokból közel 30 millió eurós keretet biztosítanak a szennyvízhálózat kiépítésére.
Bereczk Oszkár, a Csallóközi Falvak és Városok Társulásának vezetője a tárgyalások után pozitívan értékelte a lex Csallóközt. Véleménye szerint az új törvénynek köszönhetően javulhat Csallóköz érdekeinek védelme.
Nem mindenki lelkes
A vízvédelemmel foglalkozó szervezetek mindezek ellenére nem tartják elegendőnek a törvénytervezetet. Dušan Velič szerint az új törvényjavaslat nem kínál megoldást a problémára, mindössze kiragad néhány intézkedést más, korábbi törvényekből, és ezeket egyesíti. „Nem vonjuk kétségbe, hogy szükség van néhány törvény frissítésére, azonban a lex Csallóköz nem elégséges, hiszen nem kínál új megoldásokat a felmerült problémákra” – mondta Velič.
Elena Fatulovának is hasonló a véleménye a törvényről. Elmondása szerint a törvényjavaslatban található intézkedések legalább 90 százaléka már létező jogszabályokból merít, így a vízvédelem terén nem nyújt semmi újat. „A minisztérium tevékenysége számunkra azt sugallja, hogy ezzel az új törvénnyel mindössze el akarják terelni a figyelmet a tavalyi víz-szennyezésről, amely során 6 csallóközi település lakóinak kellett atrazinnal szennyezett ivóvizet fogyasztania. Az új törvény ugyan kínál némi változást néhány szigorítás formájában, azonban a kritikus állapotban lévő csallóközi környezet ettől nem fog megtisztulni” – mondta lapunknak Fatulová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.