A Tesco vikingje

A Tesco parkolójában a bevásárlókocsiknál szokott üldögélni egy mozgássérült torzonborz, hajléktalan. Sokszor inkább a másik sorba állok az autóval, csakhogy elkerüljem, mert kellemetlen dolog ez a kéregetés.

Ő mindig Lacinak szólít, nem tudom miért. Talán mert így könnyebb neki: olyan, mintha névről is ismerne. Többször adtam már neki egy-egy százast, amit a bevásárlókocsiból kiszedtem, de volt, hogy elkerültem.

Legutóbb nem volt százasom, őt kértem meg, váltsa fel az aprómat, hadd használhassam a bevásárlókocsit. Kisegített, a sok apró között egy százas éppen volt nála. Cserébe megkért, hozzak neki egy sört.

– Milyet? – kérdeztem.

– Mitit! – mondta alig érthetően.

– Micsodát? – kérdeztem újra, ugyanis ilyen sörfajtáról még nem hallottam, nem is értettem, mit motyog.

– Bitit! – mondta újra, nehezen artikulálva a hangokat fogatlan szájával.

– Bitit? – kérdeztem vissza, mert nem voltam biztos a dolgomban.

– Azt! – felelte bizonytalanul.

– Ott van mindjárt a hűtő mellett, 64 forint.

Megyek a sörökhöz bevásárlás közben, és végignézem a hűtő mellett a söröket. Se Bitit, se Mitit nem találtam, feltűnt azonban egy Viking feliratú sör a hűtők mellett a polcon, és éppen 64 forint volt az ára. Belém nyilallik a felismerés: ez az! Ezt akarja az én emberem. Illik is hozzá ez a márkanév, hiszen ő maga is olyan szakállas-bajuszos, mint egykor a vikingek, csak a fejéről hiányzik az a jellegzetes süveg! Bele is csúsztattam a bevásárlókocsiba az üveg sört.

Amikor a kis öreg szokásos helyéhez értem a sörrel, a nedűért cserébe még az árát is oda akarta nekem adni, ahogy régi haverok közt szokás. Persze, nem fogadtam el. Kicsit furcsállották a vásárlók, hogy sörrel traktálom ezt a hajléktalant, de mit tehettem. Ahogy visszanéztem, eszembe jutott, hogy nem bontattam föl az üveget, hogyan fogja meginni? De kissé távolabbról láttam, ahogy az alumínium korláthoz illesztette az üveget, és már repült is a söröskupak! A torzonborz emberke már nyelte is a vikingek világos nedűjét... Ahogy gurult le a torkán az ital, talán a régi dicsőséges tengeri csaták jutottak eszébe... Ahogy harcba indultak a hódító viking legények a hideg északi tájakon...

Visszafordultam, és a vonásai mintha kisimultak volna egy időre. Ebben a pillanatban gondolatban tényleg valahol messze járt.

Miközben alkoholszomját csillapította, talán elfelejtette sorsa nyomorúságát. Legalábbis arra a néhány másodpercre...