Róma. Anarchista szálakat gyanítanak az olasz hatóságok annak a levélbombának a hátterében, a-mely Bolognában Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének a kezében pukkant szombaton. A levélbomba nem okozott sérülést és anyagi károkat sem.
Levélbomba Prodinak
Pordi még szombat éjszaka rögtönzött sajtóértekezletet tartott: a bolognai háza előtt összegyűlt újságírókank megerősítette, hogy nem esett baja. Igyekezett kisebbíteni az eset jelentőségét, leszögezve, hogy nem változtat élete szokásos rendjén, de arra nem kívánt kitérni, hogy vajon kit gyanít a fenyegetések mögött. Tegnap Bolognában megfelelő védőőrizettel, s a sajtó fokozott érdeklődése mellett részt vett a szokásos misén. A könyvet rejtő csomagot egyébként Prodi feleségének címezték.
Giuseppe Pisanu olasz belügyminiszter ugyanakkor rendkívül súlyosnak minősítette a levélbombás esetet, s „azonnali hatékony” lépéseket helyezett kilátásba. Úgy vélte, hogy az előző fenyegetések és kukás robbantások Prodi bolognai házánál, az elkövetők módszerei a lázadó, unióellenes anarchisták szervezetére terelik a gyanút. Az olasz belügyminiszter megítélése szerint ez a terrorszervezet a Vörös Brigádokhoz hasonló felépítésű, hasonló célpontokat választ ki, s hasonlóan veszélyes.
Még karácsony előtt néhány nappal két kisebb hatóerejű, házilag készített pokolgép robbant Prodi házánál. A kukába rejtett pokolgépek akkor sem sebesítettek meg senkit, sokan az anarchistákra gyanakodtak – állítólag egy FAI (nem hivatalos anarchista szövetség) nevű anarchista szervezet vállalta a robbantásokat) –, illetve arra, hogy a Prodi házát őrző rendőröket vették igazán célba. Prodit munkája Brüsszelhez köti, de az ünnepeket odahaza, Bolognában tölti, ahol otthonának őrzését és családjának védőőrizetét már korábban megerősítették. Ezért a hatóságok számára érthetetlen, miként kerülhetett levélbomba Prodi bolognai otthonába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.