Budapest. Tegnap este a Bozsik-stadionban játszották a labdarúgó NB I 24. fordulójának Kispest-Honvéd–FTC rangadóját, amely biztos Fradi-győzelemmel vég-ződött.
KISPEST–FTC 0:4 (0:2). A 4.
Keresés
FTC-diadal Kispesten
A Košice és a Poprad is
Pozsony. Pénteken kora este játszották a jégkorong Extraliga-negyeddöntő ötödik mérkőzéseit (a Zvolen–Žilina párharc már szerdán véget ért, a címvédő zólyomiak összesítésben 4:0-ra nyertek, s első-ként kerültek a legjobb négy közé).
Erősítettek a kassaiak
Pozsony. Ma rendezik a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójának mérkőzéseit. A legnagyobb érdeklődés a Slovan zsolnai vendégjátékát előzi meg. Kassán lépnek pályára a ligetiek, akik nem titkolják, a két hazai döntetlen után feltétlenül nyerni akarnak.
Gettó a város szélén
A Luník IX. lakótelepet érintő autóbuszok nincsenek jobban megrongálva, mint a többi kassai járat. Ez ugrott be elsőként leszálláskor, és máris elszégyelltem magam. Hiába, az előítéletektől nehéz szabadulni. Ebben a városrészben él ugyanis Európa legnépesebb, közel ötezer fős roma közössége.
MIT TEGYÜNK ÉS MIT NE MÁRCIUS 10. ÉS 16. KÖZÖTT
Március 10., 11., 12.
A Vízöntő a lábikrára, az alsó lábszárra, a bokára, a sarokra és a visszerekre van hatással. Iktassa be étrendjébe a hagymát. Serkenti a vérkeringést, véd a baktériumok és a gombák ellen. A rossz vérkeringés lábfájást okozhat. Mozgassa bokában a lábát, közben mélyen lélegezzék.
Tizenkét nemzedék
Czuczor nagyapa 1705-re utaló följegyzéseivel veszi kezdetét a családregény. Lányától, Zsuzsannától kapta a vászon borítású emlékkönyvet. A kuruc és labanc seregek portyázásairól, Kos község életéről, Kornél unokájáról tesz említést a nyitó sorokban a nagyapa.
Város, ahol nincs lehetetlen
Még mielőtt az Egyesült Államokba, nevezetesen New Yorkba utaztam volna, többször is hallottam a megállapítást, mely szerint New York nem Amerika. Ez azonban, bár van benne némi igazság, egy kis kiegészítésre szorul.
A szigorú tisztítókúra segíthet
Vérehulló fecskefű jeligére: „Négyéves koromtól apró hólyagocskák vannak a tenyeremen, melyek megkeményednek, berepedeznek, majd kiszárad a bőröm. Az új bőr nagyon érzékeny. Emiatt az iskolában kiközösítettek a társaim. Sokféle krémet, kenőcsöt használtam, diétáztam, de hiába. Közben kaptam hormonkrémeket, ezektől kiszőrösödött a nyakam. Szeretném tudni, hogy a lézeres szőrtelenítés segítene-e. Közben a jobb vesém egy pontban fáj. Kérem, segítsen, mert én is normális átlagember módjára stressz, idegesség és gátlás, szégyenkezés nélkül szeretnék élni.”
Vissza a természethez – szépségápolásban is
TIPPEK
Ha nem szeretjük a mesterséges kozmetikumokat, nagyon könnyen készíthetünk szépségápoló maszkokat, szereket természetes alapanyagokból. ĺme néhány módszer:
Szépségmaszk
Készítsünk agyagpakolást poragyagból, melyhez víz és feketeszőlő levének 1:1 arányú elegyét adjuk hozzá.
A bőr mindenre reagál
A bőrgyógyász szakorvosok szerint az érzékeny bőrért nemcsak a genetikai adottság, hanem a túl sok stressz, az erős napsugarak, az alkohol és a nikotin is felelős lehet. A kozmetikusok azt ajánlják, hogy az érzékeny bőrű hölgyek soha ne kísérletezzenek új krémekkel.