A bőrgyógyász szakorvosok szerint az érzékeny bőrért nemcsak a genetikai adottság, hanem a túl sok stressz, az erős napsugarak, az alkohol és a nikotin is felelős lehet. A kozmetikusok azt ajánlják, hogy az érzékeny bőrű hölgyek soha ne kísérletezzenek új krémekkel.
Keresés
Fehérrépaleves böjtkúrázóknak
Hozzávalók:
1 evőkanál olívaolaj, 2 hagyma, 3 nagyobb megtisztított burgonya, 4 közepes fehérrépa, 1,5 liter víz, petrezselyem, zellerlevél, 1 evőkanál szárított kakukkfű, csipetnyi só, cayenne-i bors, díszítésül apróra vágott snidling.
Böjtmástól pünkösdig
A tavaszi ünnepkör is bővelkedik hagyományőrző szokásokban, de a figyelem most a házon túl, a tágasság, a kinti tennivalók felé terelődik. A régi ember ekkor már a nászát ülő természet, a magokkal várandós föld felé fordult. Amúgy ember és természet újjászületését köszönti legtöbb tavaszi ünnepünk.
A rabbi tükre
Egyszer egy ember ezzel a kérdéssel kereste fel a rabbit: „Mi az önzés?” A rabbi az ablakhoz állította őt, s megkérdezte tőle, mit lát. „Az életet látom, embereket.” Azután a tükör elé állította ugyanazzal a kérdéssel. „Most magamat látom” – állapította meg az ember.
Hogyan bánjunk el az útleveles ügyféllel – reality show
Hosszan fontolgattam, érdemes-e leírni ezt a három évvel ezelőtti történetet. Különösen azért, mert az egyenruhások hivatali packázásai messze eltörpülnek a korrupt vagy ittas rendőrök lassan mindennapossá váló akciói mellett.
Egy közép-európai lány New Yorkban
Vida Elvira 27 éves, Dunaszerdahelyről származik, és 1996-tól New Yorkban él. Amerikai ittléte alatt foglalkozott gyerekekkel nyári táborokban, bébiszitterkedett, közben pszichológiát végzett egy helyi főiskolán.
MAI ÉVFORDULÓINK
60 éve hunyt el Robert Bosch német mérnök. Ő találta fel a gépkocsi-gyújtógyertyát.
110 éve született Rákosi Mátyás politikus. Emigrációja után 1945 januárjában tért haza, s az MKP főtitkára lett.
NAPTÁR
Március 9
EGY GONDOLAT
Hosszú halasztás megveszti ízét a nagy ajándéknak is.
régi magyar mondás
NÉVNAP
Franciska és Fanni
A Franciska a Ferenc női párja, s mindkét név közös gyökere a latin Franciscus. A Fanni szintén a Franciscusból származik, csak a latin név angol közvetítése, a Frances nyomán alakult ki.
HALLOTTA MÁR?
Engedélyt kapott a schwerini temetővállalattól egy német művész arra, hogy sírjába magával vihesse kedvenc guminőjét is. Az 54 éves Karl-Friedrich Lentze egyszerű indokkal magyarázta kérelmét: nem akar magányosan feküdni koporsójában.
Életmentő jódlizás
Snowmass Village. Jódlizással mentette meg magát a fagyhaláltól egy német síelő az Egyesült Államokban. A 34 éves férfi barátaival síelt a Colorado állambeli Snowmass Village vidékén, majd elvált tőlük, és egy lezárt területre tévedt. Társai később jelentették, hogy eltűnt.