A rabbi tükre

Egyszer egy ember ezzel a kérdéssel kereste fel a rabbit: „Mi az önzés?” A rabbi az ablakhoz állította őt, s megkérdezte tőle, mit lát. „Az életet látom, embereket.” Azután a tükör elé állította ugyanazzal a kérdéssel. „Most magamat látom” – állapította meg az ember. „Figyelj – zárta le a kérdést a rabbi –, vékony ezüstréteg, és már nem látod az embereket, csak MAGADAT!” Az ablak és a tükör közti különbség pontosan megfelel annak a különbségnek, ahogyan a világosan látó szem néz, s ahogyan a fátyolos.

Jézus, minden idők legnagyobb rabbija az e vasárnapi evangélium tanításában fordítva áll a dologhoz: először mutatja a tükröt, csak aztán az ablakot. Tükröt igen meglepő módon állít: egy születésétől fogva vak embernek vékony sárréteget ken a szemére. Az Istentől eltávolodott, elvakult, önmagába fordult emberiséget szimbolizálja. „Sárhoz lettem hasonló – panaszkodik Jób –, olyan vagyok, mint a por és hamu.” (Jób 30, 19–20) Ugyanerre gondoltunk hamvazószerdán, mikor hallottuk a híres mondatot: „Porból vagy, és porrá leszel.” A vak ember sárral leragasztott szemhéja (s a hamu a mi homlokunkon) Ádámot idézi, akinek az eredendő bűn elkövetése után elsötétült látása és gondolkodása. Az Úr ígérete Isten szolgájáról, aki majd világosságra vezeti az emberiséget a sötétségből, Jézusban testesül meg. Ő gyógyította meg a vakot, mégpedig a születésétől fogva vak embert: látását tulajdonképpen a „semmiből” teremtette, az alapoktól.

A vak ember tükör jó néhány ma élő számára, akiknek viszont van egy különlegességük: nem sötétség borul a szemükre, hanem köd. Ami pedig százszor veszélyesebb! Mert a sötétség a világossággal egyértelmű viszonyulásban áll (a fény hiánya, mely fény után kiált), a köd viszont nem világos: minden, ami elmerül benne, elveszíti világosan meghatározható alakját és méreteit. A ködös igazság a féligazságok melegágya. Nemegyszer a sajnálatosan elcsépelt pluralizmus igen hatásos álarcát viseli: „mindenkinek megvan a maga igazsága”, „ahány ember, annyi igazság”, „mindenki döntsön maga”, „a hit magánügy”, „mindenki vallja a maga Istenét”, „minden viszonylagos”.

Egy másik vak, akit Jézus Betszaidában gyógyított meg, éppen ilyen ködös látástól szenvedett. Maga vallotta: „Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.”

Észlelt bár, de csalókán, torzítva, ezért is nevezi őt az evangélium „vaknak”. Csak miután Jézus megérintette a szemét, „látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent” (Mk 8, 22–25).

A „tisztánlátás” hiánya, a ködösített igazság sötétséget, káoszt, vallási dzsungelt teremt. Benne pedig kegyetlen birkózás folyik az individuális igazságok létjogosultságáért mindazok körében, akiknek látását az önzés sara korlátozza. Vagy létezik ugyanis egy alapigazság, mindennek az alfája és ómegája... Vagy az agresszív „vakok” önző áligazságai, azoké, akik átláthatatlan, zavaros vizekben halásznak. Akárcsak a farizeusok, akik a születésétől fogva vak meggyógyítása után rögvest ködösíteni kezdtek. Azt állították, hogy bűnös nem gyógyíthat, s érvként a szombatot hozták fel, jó néhányszor előcitálva a tanúkat annak reményében, hogy vallomásukban csak találnak majd valami kétségbe vonható részletet. A farizeusok ködösítettek, mert Jézus igazságának számukra túlságosan világos körvonalai voltak: azt jelentette, hogy ez a Krisztus a Messiás, akinek el kellett jönnie! „Vannak olyanok is – mondta szent Maximilián Kolbe –, akik nem keresik az igazságot, mert félnek, hogy megtalálják...”

És mégis egyedül Jézus igazsága szabadít meg bennünket az ezüsttel kent üveglap narcisztikus nézésétől, s mutatja meg a tiszta ablakot: menj és mosdjál meg! „Intelmemet vegyétek, és ne az ezüstöt, és tudást válasszatok inkább, mint aranyat, mert becsesebb a bölcsesség minden drágaságnál, és nincs hozzá fogható kívánatos dolog.” (Péld 8, 10–11)

Nemrég alkonyattájt egy szórakozott ötvenes férfi bosszankodott a buszmegállónál, mégpedig amiatt, hogy olyan gyengén van megvilágítva a menetrend. Miután a vele együtt várakozók mosolyogva azt tanácsolták neki, vegye le a napszemüvegét, mindent sokkal világosabban látott. Mikor engedjük meg végre Jézusnak, hogy letépje rólunk a napszemüveget, mely megakadályozza, hogy az Igazság napja világítsa meg ködös értékeinket? Hisz ki más lenne képes arra, hogy új ablakot nyisson számunkra, mely mögött végre megláthatjuk az Ő Igazságát?A szerző római katolikus pap