(kép: TASR)
Teljesen helyreállítják a stomfai kastélyparkot

Pozsony megye folytatja a nemzeti és kulturális műemlékek felújítását, nemcsak az épületek, de a történelmi parkok helyreállítását is. A modori kastély történelmi kertjének sikeres rekonstrukciója után a stomfai kastélypark revitalizálásába is belevágnak, amely a Pálffy és a Károlyi családok révén jött létre, ill. nyerte el mai formáját.
A megye február 5-én, szerdán adta át a park kulcsait a kivitelezőnek, az átfogó felújításnak köszönhetően a park régi szépségét és fényét nyeri vissza. A projekt a változó éghajlat kihívásaira is reflektál.
„A parkok fontos pihenőhelyek és népszerű célpontok a helyiek, és a határ menti régiókból érkező látogatók számára is. Az éghajlatváltozás és a növekvő urbanizáció következtében azonban új kihívásokkal kell szembenéznünk. A stomfai kastélypark revitalizálásával olyan vonzó környezetet szeretnénk teremteni a pihenéshez, ami egyúttal a forró napokon természetes árnyékot és hűvöst is nyújt. A felújítást a műemlékvédelmi követelmények betartásával végezzük el, a XVIII. századi természeti-táji jelleg megőrzését hangsúlyozva”
- mondta Juraj Droba, a BSK elnöke.
A várkastélyt a 17. században a Pálffyak építették reneszánsz várkastélyként. A varlexikon.hu leírása szerint miután 1868-ban Stomfát csere útján megszereztékk a Károlyiak, Károlyi Alajos gróf Ybl Miklóst bízta meg a várkastély átalakításával. A vizesárokkal körülvett, U alaprajzú, saroktornyos várkastélyt Ybl egy tornyos, német reneszánsz stílusú szárnnyal toldotta meg, magát a meglévő épületet pedig historizáló stílusban átalakította. A melléképületeket a kastéllyal egy nyitott árkádos folyosóval kötötte össze. A vizesárkot lecsapolták, a kastély körül angolparkot hoznak létre tóval.
Kivágják a nem őshonos és beteg fákat
A stomfai kastélypark egyedülálló hely, ahol azonban már nyomot hagyott az idő vasfoga. A fák egy része már beteg, ez pedig veszélyezteti a parkba látogatókat. Hiányzik a kiegészítő felszereltség is, mint például a közvilágítás, a térfigyelő kamerarendszer, a szabadidős és sportelemek. Ugyanakkor a park nem felel meg az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodás követelményeinek sem, különösen hőhullámok idején és a szárazság növekedésekor. Ezért a megye átfogó felújításba kezd, amely magában foglalja a zöldfelületek, a vízfelületek, az építészeti elemek és a hálózatok rendbetételét is.
A helyreállítás részeként Pozsony megye a park túlzsúfolt széleit a nem őshonos fáktól tisztítja meg, az értékes és ígéretes fafajokat meghagyja. Ezek egészítik majd ki a történelmileg őshonos fafajokat. A történelmileg honos növényzet helyreállításakor a kastélyra és a vízterületre nyíló eredeti kilátásokat és rálátásokat, a távlatot, valamint a fő közlekedési útvonalról a park egyéb jelentős elemeire nyíló állandó rálátást is biztosítani fogják. Az eredeti kompozíció helyreállítása érdekében a szigetről is eltávolítják a nem őshonos fákat.
Már a barokk idején is szabályoztak
Az építészettörténeti kutatások feltárták, hogy a barokk korban a kastély bejárata előtt, a várárokban is rendszeresen beavatkoztak a szabályos elrendezés érdekében. A helyreállítás célja ennek a szabályos elrendezésnek a rekonstrukciója, ami a híd két oldalán elhelyezkedő, két azonos részelemből áll. A részelemek kereszt alakban rendeződnek, középen szökőkutakkal, a részelemek mezőit alacsony sövények szegélyezik és formás fák egészítik ki. A szökőkutak helyét régészeti kutatásokkal fogják ellenőrizni. Fontos ökostabilizáló elem a park központi részén elterülő vizes élőhely. A javaslat célja ennek ezen élőhely védelme és fejlesztése, ezáltal a parkterület biológiai sokféleségének növelése is.
A vízesést is helyreállítják
A helyreállítási javaslat a teljes vízrendszer megőrzését és helyreállítását irányozza elő. Magában foglalja a tó megtisztítását és partjainak megerősítését, beleértve a sziget partjainak helyreállítását és a szigeten lévő hattyúház rekonstrukcióját. A parkban lévő vízfolyásokat megtisztítják, és szükség szerint megerősítik a kőpadokat. A vízesést is helyreállítják, hangsúlyt fektetve annak természetes tájjellegére és a környezetbe történő érzékeny beillesztésére.
Utak és burkolatok
Az utak esetében az útvonal, az építés és a burkolat megváltozik. Az újratervezéskor a park 1896-os történelmi állapotából indultak ki. Ugyanakkor az utakat a park jelenlegi igényeihez és használatához igazítják. A felület túlnyomórészt agyagos, vízáteresztő lesz. A kastély közelében, üzemeltetési okokból kőburkolatú felületet javasolnak. Új elemként egy fából készült, interaktív sétányt is terveznek, a meglévő vizes élőhelyen keresztül. Építészeti elemek Az építészeti elemeket is felújítják. A jelenleg rossz állapotban lévő fahidakat teljesen felújítják, építészetileg a park természetes tájképébe illesztve ezeket. A betonhidakat a történelmi alapokra támaszkodva stabilizálják és restaurálják. Új elem a vízesés közelében, egy magaslaton elhelyezkedő lapidárium, ahol a park különböző kőelemeinek megőrzött maradványait csoportosítják majd, s ennek a park történetére kapcsolódva ismeretterjesztő jellege is lesz.
A park teljes bútorzata és felszereltsége formájában és anyagában feltűnésmentes lesz, a hangsúlyt a kortárs használatra helyezik. A világítást is felújítják és egy kamerarendszerrel egészítik ki. A park helyreállításának teljes költsége 1,5 millió euró, a felújítás 18 hónapot vesz igénybe. A park revitalizációjának teljes költsége 1,5 millió euró, és a revitalizáció 18 hónapot vesz igénybe.
Más parkoknak is példaként szolgálhat
A stomfai park átfogó helyreállítása a ParksFit4Future projekt keretében valósul meg, amely az éghajlatváltozás, az urbanizáció és a parkok nagy látogatottsága miatt a közterületekre nehezedő, növekvő igénybevételre reagál. A projekt az Interreg VI-A Szlovákia-Ausztria 2021-2027 program része, célja a kultúra és a turizmus fenntartható fejlődésének támogatása a határ menti régióban. Stomfán a projekt a park történelmi jellegének megőrzésére összpontosít, a fenntartható zöldfelületekre, a szabadidős tevékenységekre és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra fókuszálva.
„A stomfai kastélypark revitalizációja fontos beruházás a kulturális örökség védelmében és a lakosok életminőségének javításában. A park zöld, modern, fenntartható és biztonságos hely lesz a pihenésre és a kulturális rendezvényekre. Ez a projekt a kulturális és ökológiai tudatosság erősítéséhez járul hozzá, de ösztönzést jelent a régió hasonló történelmi parkjai számára is ”
– közölte Juraj Droba, Pozsony megye elnöke.
(TASR, varlexikon.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.