Ganbold és családja otthonra lelt Komáromban

A 24 éves szélső még 2016-ban érkezett a felcsúti Puskás Akadémiához, ahol be is mutatkozhatott az NB I-ben. Játszott a a Puskás farm-csapatának számító Csákvárban az NB II-ben, majd 2021-ben igazolt Komáromba előbb kölcsönben, majd végleg. De hogyan is került Európába a 2023-ban a legjobb mongol labdarúgónak választott Ganbold?

Anglia helyett Magyarország

„Otthon nem voltam még ilyen profi szinten. Mikor megérkeztem a Puskás Akadémiához, mondták a többiek, hogy 6-7-8 éves koruk óta már csapatban fociznak. Én annyi évesen szerettem kosárlabdázni is, és csak az utcán fociztam a barátaimmal. Ha volt egy torna a fővárosban, Ulánbátorban, akkor oda elmentem és volt, hogy én voltam a legjobb játékos. De 5-6 órát kellett utaznom odáig vonattal vagy autóval, mert én egy távolabbi kis faluból származom” – kezdte mesélni történetét a játékos, aki Mongóliában egy héten kétszer, maximum háromszor edzett, így újdonság volt számára a Magyarországon tapasztalt heti öt-hat gyakorlás.

„Már 15 éves voltam, amikor rendes csapatban játszottam, ott egy holland edző vette észre a tehetségem. Azt mondta, hogy jó a technikám és a fizikumom, szeretett volna elvinni külföldre. Angliában végül egy hónapot töltöttem a Barnet FC-nél, megfeleltem a próbajátékon és le akartak igazolni. Akkor még csak 16 éves voltam és a szabályok nem tették lehetővé, hogy oda igazoljak. Ez után jött a lehetőség a Puskásnál. Ott helyben volt a kollégium, meg volt oldva az iskola, az étkezés, így ez a lehetőség nekem nagyon kedvező volt” – mesélte el röviden a kezdeteket a szorgalmáról is ismert jobbszélső, akinek az itteni életfelfogásban csupán az a furcsa, hogy valakik annak ellenére sem dolgoznak, hogy nincs semmilyen egészségügyi problémájuk. Ő viszont hozzáállásának is köszönhetően nagyon élvezte a rendszeres gyakorlásokat.

Kedvesen fogadták

„Nem ismertem Magyarországot, nem tudtam, hogy pontosan hová jövök. De amikor megérkeztem Budapestre, azt azonnal láttam, hogy egy nagyon szép város és az emberek is kedvesek voltak. Jók voltak az első benyomásaim. 

Az első két hónapban az iskolában nem értettem semmit, de aztán kaptunk egy jó tanárt, aki tudott mongolul és ő megtanította nekünk a nyelvet. 

A csapattársaimmal is csak angolul tudtam kommunikálni, aztán néhány hónap után, mikor már megértettem ezt-azt magyarul, azt gondoltam lehet, nem is kellett volna tanulni, mert hallottam rossz dolgokat is. Az edzések viszont nagyon tetszettek, korábban nem volt ilyen munkában részem” – tért át a sportos vonalra Ganbold.

A Csákváron lejátszott mérkőzések és a felcsúti NB I-es bemutatkozás után csaptak le rá a KFC-nél. „A menedzserem szólt nekem, hogy lenne egy ilyen lehetőség, hogy Szlovákiába, Komáromba igazolhatnék. Elmondta, hogy itt is sokan beszélnek magyarul a csapaton belül, de nyilván tudtam angolul is, így nem volt semmilyen problémám a beilleszkedéssel. Szóba került az is, hogy miben más a szlovák foci, mint a magyar, így igazából semmi nem ért váratlanul. 

Meg is tapasztaltam, hogy Magyarországon technikásabbak a játékosok, Szlovákiában viszont fizikailag erősebbek, keményebbek a párharcok 

– sorolja a különbségeket a futballista, akit az idei szezon alapján a második liga és a legfelsőbb osztály közti eltérésekről is kérdeztünk. – Nagyon más volt az elején. Gyorsabban kellett játszanunk, sokkal gyorsabban kellett meghozni a döntéseket a pályán. Ennyi idő után viszont úgy gondolom, megszoktuk az itteni tempót és már az eredmények is azt mutatják, hogy jó úton járunk” – válaszolta Ganbold, aki mára már a pályán használatos szlovák kifejezéseket is tudja, megérti társait, de komolyabb beszélgetésekbe még nem bonyolódik bele.

Hazai pálya nélkül

Mint ismert, a KFC a második ligában a stadionépítés miatt már Vágsellyén teljesítette az utolsó szezont és ott harcolta ki a feljutást. Ezt követően sem jött azonban a visszatérés, az első Niké ligás évet már biztosan az aranyosmaróti ViOn stadionjában fejezik be.

„Nehéz volt már tavaly is, mert a stadion nem épült olyan gyorsan, mint szerettük volna. Olyan, mintha mindig idegenben játszanánk, de a saját részünkről mindent beleadtunk és talán ehhez a részéhez is jobban hozzászoktunk. Ezenkívül az edzések helyszíne is sokszor változik, szintén utazni kell a gyakorlásokra, sokáig csak műfüvön edzettünk, ami szintén nem tesz jót” – beszélt a körülményekről és hozzátette, néha inkább harmadik ligás játékosoknak érezték magukat. 

Felvetésünkre, hogy a gyerekkorához is hasonlítható ez az időszak, amikor órákat utazott a falujából, hogy focizhasson, elismerte, hogy volt néhány hasonlóság.

A család a legfontosabb

Komáromban azonban nemcsak ő, hanem családja is új otthonra talált. „Pár hónapot nem voltunk együtt a feleségemmel, mert voltak vízumproblémái. Az nagyon rossz időszak volt a számomra, de szerencsére ez már megoldódott. A kislányom már Komáromban született. 

A feleségemnek nagyon tetszik a város. Ő Ulánbátorban lakott, ahol körülbelül 1,5 millió lakos van, nagyon sok az ember, zsúfolt a város. Itt pedig nyugalom van, ki tudunk menni nyugodtan sétálni a városba, a Klapka tér környékére, az Európa udvarba is sokat járunk, de a természetben is szívesen töltjük az időt. 

Budapestre is el szoktunk menni kirándulni, a kislányom nagyon szereti például az Etele Plázában a játszóházat, de a legfontosabb az, hogy együtt tudunk lenni mindhárman” – mondja az utolsó szavakat a megszokottnál is nagyobb mosollyal az arcán.

A kulturális különbség kapcsán semmi negatívumot nem említett beszélgetésünk során, egy-két kellemetlen emléke csupán a magyar fővároban akadt a koronavírus megjelenésekor, de ezeket sem vette túlságosan a szívére.

Rántott hús és kosárlabda

A környéken található ázsiai éttermekben a hazai ízeket nem találták meg, de szerencsére könnyű orvosolni a problémát. „A mongol kaják kicsit nehezebb ételek, nagyon sok bennük a hús, az itt is ismert kínai, fűszeres és könnyebb ételekhez képest ezek teljesen mások. Az itteni ételek közül nagyon szeretjük a rántott húst édesburgonyával, illetve a feleségem is sokat főz, így megtaláljuk azt, amit kedvelünk.”

A Duna-parti városban időnként felbukkan a Ganbajar család a sportcsarnokban is, méghozzá a kosarasok mérkőzésein. „Jó az itteni csapat, a bajnokságban is ott vannak a legjobbak között a playoffban. Jó hangulat volt a meccseken” – jelentette ki a mongol válogatott futballista, aki kiemelte, jó barátokat szerzett a KFC-nél, és nemcsak a magyarul tudó társaival, de a szlovákokkal is beszélgetnek, és az utóbbi hetekben mutatott sikerük egyik titka éppen a jó a csapategység lehet.