A megye legközelebb májusban a Gölnicbányai járásban keresi majd fel az érintett partnereket, ahol a thurzófüredi komplexumd felújtását is tervezik
50 ezer eurót különít el a megye a szobránci járásbeli vállakozók megsegítésére

A Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) április elsejétől külön pályázatot hirdet a Szobránci járás számára, melynek támogatására 50 000 eurót különítenek el. A járási székhelyű vagy állandó lakhellyel rendelkező jogi és természetes személyek, vállalkozók pályázhatnak majd a megvalósuló projektek támogatására. A támogatás a projekt elszámolható költségének legfeljebb 90 százalékát fedezheti, a fennmaradó részt saját zsebből kell finanszíroznia a pályázóknak.
Ahogy arról Rastislav Trnka megyeelnök a napokkal ezelőtt sorra került szobránci találkozó után kijelentette, céljuk, hogy hozzájáruljank a járás életminőségének javításához és a fenntartható fejldős előmozdításához.
„Ezzel a felhívással olyan projektekhez szeretnénk hozzájárulni, amelyek a regionális fejlesztésre, a környezetvédelemre, a sportra, a szociális ügyekre és az egészségügyre, a tudományra, a kutatásra és az oktatásra, valamint a hagyományos népi kultúrára, a szellemi értékekre, a tárgyi kulturális örökségre és az emberi jogokra és szabadságjogokra összpontosítanak”
– mondta a megyeelnök. A támogatás meghirdetésének szándékát a megye a múlt heti, a regionális partnerekkel folytatott megbeszélésen jelentette be Szobráncon. A KSK, a szobránci önkormányzat, a Szobránci járás, valamint a helyi intézmények és szervezetek képviselői egy közös találkozó keretében vitatták meg a kelet-szlovákiai, munkanélküliség-sújtotta járás jelenlegi helyzetét, valamint a további fejlődés lehetőségeit.

Ahogy arról a szobránci fürdő felújítása kapcsán említést tettünk, a megye és az egész régió is nagy reményeket fűz a szobránci gyógyfürdő és a hozzá tartozó terület helyreállításához, melynek jelenleg a hasznosítására vonatkozó részvételi folyamat van folyamatban. A megye meglátása szerint az első lépés az egykori gyógyfürdő potenciáljának növelésére a nyári rendezvények lesznek. Az idei nyári szünetben a megye már tárlatvezetéseket szeretne lebonyolítani a fürdő területén, de az egyes régiók folklórcsoportjainak előadását, csillagászati foglalkozássorozatot, filmvetítéseket, filmzenei koncertet és egy festéssorozatot a forrásnál. A 2025. március 25-én, kedden tartott szobránci találkozó volt az első a regionális partnerekkel folytatott megbeszélések sorában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.