Egy közép-európai lány New Yorkban

Vida Elvira: „Bizony, van honvágyam, ezért gyakran olvasgatom a hazai magyar sajtót az interneten”A szerző felvétele Vida Elvira 27 éves, Dunaszerdahelyről származik, és 1996-tól New Yorkban él. Amerikai ittléte alatt foglalkozott gyerekekkel nyári táborokban, bébiszitterkedett, közben pszichológiát végzett egy helyi főiskolán. Jelenleg pincérkedik, asszisztens, és készül az egyetemi felvételire, tanulmányait szeptemberben szeretné kezdeni ugyancsak New Yorkban, ahol egy esős délutánon beszélgetünk itthonról és otthonról.

Hétéves tapasztalatod és megfigyeléseid szerint mi a legnagyobb különbség az amerikai és a hazai családok között, főleg ami a gyermeknevelést illeti?

A legnagyobb, legszembetűnőbb különbség talán az, hogy az amerikai gyerekek sokkal önállóbbak, mint a hazaiak. A szülők a gyermeküket egészen kicsi koruk óta önállóságra nevelik. A másik eléggé fontos különbség, hogy az itteni gyerekek rengeteg támogatást és biztatást kapnak a szüleiktől, akár jól, akár gyengén teljesítenek. A legkisebb erőfeszítés is díjazva van. Mindenesetre érdekes, hogy ebben a társadalomban, ahol látszólag csak a siker számít, és csak az sikeres, aki sok pénzt keres, a gyerekeket úgy nevelik, hogy a részvétel a fontos, és hogy minden teljesítmény számít.

Erre biztos több példát is láttál, hiszen a táborokban egy egész sor gyereket ismerhettél meg.

Már az is érdekes volt, ahogy a tábor elkezdődött. Először több napos tréninget tartottak nekünk. Részletesen kiképeztek, hogy kell és hogyan nem szabad a gyerekekkel bánni. Itt mindenki nagyon vigyáz, nehogy olyat tegyen, amiért be lehetne perelni, ezért például nem volt szabad egy helyiségben egyedül maradni a gyermekkel, és a testi kontaktust is minimalizálni kellett. Az önállóságot mutatja az is, hogy egyáltalán elengedték egész hónapra a gyerekeket. Két hét után volt egy látogatási nap. Ekkor a szülők megnézték, mit is csináltak csemetéik. Ki voltak állítva a különféle játékok, dolgok, pl. a gyöngyből fűzött nyakláncok, és a gyerekek büszkén mutogatták, a szülők pedig örömmel vették videokamerára, és csak úgy öntötték a dicsérő szavakat. A táborozók egyébként mindennap maguk döntötték el, mivel akarnak foglalatoskodni.

Azért az önállóságnak is kell, hogy legyenek határai, mert, mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni.

Igen, az egyik 8 éves kislány 16 pár cipővel jött táborozni. Ez bizonyára túlzás. Az viszont kimondottan tetszett, hogy a szülők nem csinálnak gondot abból, mit akar a gyerek viselni az utcán. Ha farmernadrágra tüllszoknyát akar húzni a kisasszony, akkor abban mennek bevásárolni vagy a doktor bácsihoz. Tiszteletben tartják a gyerek véleményét ott, ahol ez nem okoz senkinek kárt.

Minden Amerikába utazó európainak első látásra a túlsúly problémája tűnik fel. Valószínűleg ez is már a gyermekkorban kezdődik.

Sajnos, azt kellett tapasztalnom, hogy a meleg sajtos szendvicsen, sült krumplin, sajtos tésztán, hot dogon és a mogyoróvajas kenyéren kívül nem nagyon fogyasztanak mást a gyerekek. A szülők legfeljebb annyiban befolyásolják őket, hogy a milk shake-et majd csak a tészta után ihatják meg. Az önállóság itt is megmutatkozik, mert a gyerekek saját maguk rendelnek. Persze, általánosítani nem lehet, elképzelhető, hogy otthon sokkal jobban odafigyelnek az étkezésre.

És azt is meg kell jegyezni, hogy mi most csak New Yorkról beszélünk, illetve a másik partról.

A két part és a belterületek között meglehetősen nagy a különbség. Itt például a gyerekek a technikával is jobban lépést tartanak.

Te hogy érzed magad ebben a számunkra furcsa közegben? Hol vagy otthon?

Úgy látom, hogy egy európai itt mindig európai marad. Viszont ha hazamegyek, ott azt hallom, hogy már túl amerikaias vagyok. Mondhatnám úgy is, hogy bizonyos szempontból hontalanságot eredményez az, ha valaki sokáig távol tartózkodik a hazájától. Most nem tudnám megmondani, hol vagyok otthon. Látom az itteni társadalom hibáit és előnyeit, meg az otthoniéit is.

Ez azt jelenti, hogy saját életed szempontjából átvennéd a jót innen és onnan is?

Igen. Például, ha gyerekem lesz, biztos, hogy önállóságra fogom nevelni. Persze, igyekszem majd nem átesni a ló túlsó oldalára. Én 14 éves korom óta nem lakom otthon. Anyukám szánt szándékkal nem a helyi középiskolába íratott be, hanem a kassaiba. Egyedül utaztam és találtam fel magam az ország másik végében.

Megszoktad, hogy van egy otthonod Dunaszerdahelyen és egy másik ott, ahol éppen élsz? Nincs honvágyad?

A bázisom mindig Szerdahely marad, de most éppen New York az aktuális otthonom, itt alakult ki az életem az elmúlt évek alatt, és nem is tudom elképzelni, hogy ez máshogy lenne. De bizony, van honvágyam, ezért gyakran olvasgatom a hazai magyar sajtót az interneten, tartom a kapcsolatot a családommal és otthoni barátaimmal, itt meg találkozgatok hasonló sorsú hontársaimmal.

Végezetül, ha össze kellene foglalnod eddigi tapasztalataid lényegét, mi lenne a kulcsszó?

A bizalom. Az én anyukám megbízott bennem, és nem kellett csalódnia. Az amerikaiak is megbíznak gyermekükben és abban, hogy saját maguk a mindennapokban jó példát mutatnak, mert bennük is megbíztak az ő szüleik annak idején. Ez az az alap, amire építeni lehet.