A szigorú tisztítókúra segíthet

Vérehulló fecskefű jeligére: „Négyéves koromtól apró hólyagocskák vannak a tenyeremen, melyek megkeményednek, berepedeznek, majd kiszárad a bőröm. Az új bőr nagyon érzékeny. Emiatt az iskolában kiközösítettek a társaim. Sokféle krémet, kenőcsöt használtam, diétáztam, de hiába. Közben kaptam hormonkrémeket, ezektől kiszőrösödött a nyakam. Szeretném tudni, hogy a lézeres szőrtelenítés segítene-e. Közben a jobb vesém egy pontban fáj. Kérem, segítsen, mert én is normális átlagember módjára stressz, idegesség és gátlás, szégyenkezés nélkül szeretnék élni.”

Ez a pontosan leírt kórkép azoknál szokott előfordulni, akik szerencsétlennek érzik magukat, túlérzékenyek, nagyon sok stressznek vannak kitéve, valamint kisebbségi komplexusban szenvednek, mert valakik negatívan állnak hozzájuk. Több mint valószínű, hogy a lelki problémák megoldásával kellene kezdeni, persze, az sem lesz könnyű, ha a betegsége nem és nem akar elmúlni. Ezért párhuzamosan a lelki gyógyszerrel kellene kezelni a testét is.

Az első pont a gyógyuláshoz vezető úton a végtelen hit abban, hogy még nincs minden elveszve, hogy ha összekötjük Önt a természettel, akkor meggyógyul. Ezért naponta többször kell gyakorolni a pozitív gondolkodást. Vagyis a szellemébe beprogramozza, hogy gyógyulni fog. Mi, természetgyógyászok csak azért ajánlunk belsőleg teákat és gyógynövénykészítményeket, hogy megsegítsük a testet a szellem követésében.

Van egy régi magyar közmondás: Segíts magadon, az Isten is megsegít. Tehát ha lent hitem lesz, és kérem fentről a segítséget, akkor sikerülni fog. Ez a leghatékonyabb gyógyszer.

Természetgyógyászatilag pedig egy konkrét gyógyprogrammal segíthetjük meg, amely követi a szellemi programozást. Vagyis első pontja a méregtelenítő tea, a hasznos, számunkra dolgozó baktériumok és az életgyógynövény (ALFALTA) adagolása, amely leköti a mérgeket, és kiüríti a széklettel.

ĺrja, hogy szeretne stressz nélkül élni. Mi történik, ha stressz ér bennünket? Bensőnkben minden összeszorul, az emésztőszervek (epe, hasnyálmirigy) nedvei csak részben dolgozzák fel a táplálékot. A nem megemésztett maradékon szaporodnak el az ellenünk dolgozó, rothasztó és erjesztő baktériumok, valamint a gombák. Mérgező gázok termelődnek a belekben. A vérárammal ezek a mérgek eljutnak mindenhová, lerakódásokat képeznek a májban, ami miatt az nem tudja százszázalékosan tisztítani a szervezetet. Eldugul a nyirokrendszer is, és csökken az ellenálló-képesség. Ilyenkor van az, hogy nem tud az ember gyógyulni, vagy folyton valamilyen más betegsége van. A már lerakódott salakanyagok és azok, amelyek a belekből újból és újból a véráramba kerülnek, a bőrön keresztül is el akarnak távozni a szervezetből.

Több mint valószínű, Önnél is ez a helyzet. Tehát egy általános méregtelenítő tisztítókúrával meg kell szabadítania szervezetét a lerakódásoktól. Nemcsak a vastagbélben kell rendet csinálni, nemcsak a májtisztítással érünk el eredményt, az egész szervezetből fel kell szabadítani a lerakódásokat, mert csak így szabadíthatjuk fel az immunrendszert is, a nyirokhálózatot. Számolnia kell vele, hogy a tisztítókúra kezdetén tán még el is megy a kedve, mert a bőrén egyszerre nagyon sok pattanás keletkezhet – azaz egyszerre jön ki az, ami éveken át lassan jönne, de utána helyreáll a rend. Van olyan gyógynövénykivonat, amely minden lerakódást old és taszít ki a szervezetből, s ez esetben is kell a komplex kezelésnél alkalmazni. Tehát mindent, ami belsőleg nem harmonikusan működik, helyreállítunk.

És itt van a másik fontos pont: az eredményre bizonyos ideig várni kell! Nem lehet ugyanis minden lerakódást egyszerre feloldani, mert akkor nagyon rosszul érezné magát. A gyógyprogram több lépésből áll, ezek egyike az idegerősítés, vagyis olyan gyógynövényeket használunk, amelyek védenek a stressz ellen. Külsőleg aromaterápiás gyógyfürdőket alkalmazunk, és olyan krémekkel kenegetjük a pattanásokat és a bőrkeményedéses, berepedezett bőrt, amelyek puhító, erős gyulladásgátló, baktérium-, vírus- és gombaölő hatásukkal szépen rendbe teszik. Ilyen a propolisz krém. Ha belsőleg és külsőleg komplex gyógymódot alkalmazunk, és a beteg is hajlandó együttműködni, akkor lassan, de biztosan elérjük a gyógyulást.

Ami a szőrtelenítést illeti, abban nincsenek tapasztalataim, érdeklődjön egy gyógykozmetikusnál. A veseproblémája egy másik téma lehetne, erre később majd visszatérünk, de valószínű, hogy ott is lerakódások okozzák homok formájában a gondot.

Dr. Nagy Géza, természetgyógyász

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?