Csődeljárás fenyegeti a Novocentrum Részvénytársaságot, az elmúlt évek gazdasági mutatói szerint a cég rendkívül veszteségesen működött. Heves vitát váltott ki a testületben Štefan Rovňaník főellenőr beszámolója, melyben értékelte a cég gazdálkodását. A képviselők nehezményezték, hogy a főellenőr nem tett feljelentést, és nem mutatott rá arra, ki mindenkit terhel a történtekért a felelősség.
Keresés
Fico cáfolta, hogy egy kastélyban élne
Robert Fico, a Smer elnöke cáfolta azokat a médiában megjelent információkat, melyek szerint a Pozsony melletti csukárd-terlényi (Vinosady) kastélyban lakik. Azt állítja, hogy továbbra is egy főrévi (Ružinov) bérelt lakásban él, és az említett objektumban csak a rehabilitációs részleget használja, amelyet az ismerősei ajánlottak neki. Fico ezt szerdán jelentette ki a parlamentben.
Mely hivatalokkal érintkezhetünk elektronikusan?
A banki szolgáltatások esetében az online ügyintézés már régen valóra vált, és ez az elképzelés a közigazgatás terén is kezd megvalósulni.
Amit csak lehet, intézzünk online!
A koronavírus miatt kialakult válsághelyzetben sokan otthonról dolgoznak, és a központi válságstáb az elmúlt napokban többször hangsúlyozta: minimalizáljuk, korlátozzuk a személyes érintkezést! Ebben az időszakban, amit csak lehet, tanácsos telefonon vagy elektronikus úton intézni.
Nem éri meg halogatni a földrendezést
A szlovákiai termőföldek felaprózottsága hosszabb távon tarthatatlan, ezért is fogadták sokan örömmel, hogy a parlament tavaly novemberben elfogadta az ezt orvosló jogszabály-módosítást. Ezt azonban a köztársasági elnök megvétózta, amit a szakemberek is elhibázott döntésnek tartanak.
Előnyös állami hitel ifjú házasoknak
Júliustól ismét létezik az ifjú házasok kölcsöneként ismert állami támogatás – a 35 évnél fiatalabb házaspárok ingatlanvásárlás és -felújítás céljából előnyös kölcsönt vehetnek fel az Állami Lakásfejlesztési Alaptól (ŠFRB).
Nyilvánosak a földbérleti díjak
A földművelésügyi tárca a járási hivatalokkal együttműködve közzétette az átlagos földbérleti díjakat, így aki földet akar bérbe adni, már nem kell aggódnia amiatt, hogy esetleg áron alul teszi.
Kaszinó és pókerközpont is lesz az Európa Szállóban
Kaszinó és pókerközpont, de szálloda, étterem és konferenciaterem is lesz az Európa Szálló teljesen felújított épületében – tájékoztatta a sajtó képviselőit Viniczai Tibor az Európa Group képviselője, társtulajdonosa. A tervek szerint jövő év elején elkészül a felújítás első szakasza.
Pattanásig feszült helyzet Erdélyben
Az 1990-es fekete márciust, az akkori marosvásárhelyi etnikai konfliktust idéző helyzet állt elő csütörtökön a székelyföldi Úzvölgyén, ahol román nacionalisták erőszakkal behatoltak a magyarok által élőlánccal védett úzvölgyi katonatemetőbe.
VIDEÓ: Így törtek be a székelyföldi temetőbe a román nacionalisták
Erőszakkal benyomult az úzvölgyi katonatemetőbe csütörtök délután a helyszínre csődített több ezer román megemlékező, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát.