Mely hivatalokkal érintkezhetünk elektronikusan?

Mely hivatalokkal érintkezhetünk elektronikusan?

A banki szolgáltatások esetében az online ügyintézés már régen valóra vált, és ez az elképzelés a közigazgatás terén is kezd megvalósulni.

A polgárok fokozatosan egyre több elektronikus szolgáltatást vehetnek igénybe.

Vállalkozók

Többféle vállalkozási forma létezik, mindegyiknek megvan a maga sajátossága, egy azonban közös bennük: a tevékenység elkezdéséhez ki kell váltani a megfelelő engedélyt a tevékenység székhelye szerint illetékes járási hivatal vállalkozói részlegén, esetleg a cégjegyzékbe is be kell iratkozni. Ezt elektronikus úton is el lehet intézni. Az egyablakos ügyintézés jegyében az egységes ügyfélközpontként működő járási hivatalok illetékes részlege a vállalkozói engedélyt igénylő polgár helyett elintézi a hatóságierkölcsibizonyítványt,sőtaz új vállalkozót az egészségügyi biztosítóba is bejelenti, kérésre a cégjegyzékbe is beíratja, és az adóhivatallal is felveszi a kapcsolatot. Személyes ügyintézés esetén akár 15 euró illetéket is számlázhatnak, elektronikus kommunikáció esetén 7,50 eurót kérnek.

A slovensko.sk weboldal közvetítésével a cégjegyzékbe vagy a vállalkozói nyilvántartásba nemcsak be lehet íratni a vállalkozást, hanem adatokat is lehet módosítani és törölni, az erkölcsi bizonyítványt is lehet kérvényezni. Mindehhez hiteles elektronikus aláírásra van szükség.

Gépjármű-nyilvántartás

Szlovákiában minden kocsinak szerepelnie kell a rendőrség gépjármű-nyilvántartásában, éspedig attól a naptól számított 15 napon belül kell bejelenteni az autót, hogy az valakinek a tulajdonába került. A járművet mindig a tulajdonosnak kell bejelentenie. Ha gazdát cserél, akkor az új tulajdonos intézkedik. Ezt megteheti a slovensko.sk portálon keresztül is. Ez esetben nem kell elvinni az autót a rendőrségre ellenőrzés céljából, és a rendszámtáblát sem kell kicserélni.

Új e-ID

Ha változik az állandó lakhelyünk, és már rendelkezünk elektronikus személyivel, a slovensko.sk portálon kitöltjük a megfelelő kérvényt, mellyel új e-ID-t igényelhetünk. Fényképet, aláírást és a többi szükséges adatot a rendőrség beszerzi az információs rendszereiből.

Állandó lakhely

A lakhelyváltozást jelenteni kell az illetékes lakhelybejelentő irodában. A hatályos törvény nem szab határidőt, de nem érdemes halogatni. Az új lakhely szerint illetékes irodába kell menni, amely az adott községi vagy városi hivatalban található. Ott ki kell tölteni egy bejelentkező lapot. A régi címről nem kell külön kijelentkezni, a hivatalok tájékoztatják egymást a változásról. A belügyminisztérium központi lakhelybejelentő szolgáltatásának segítségével a dolgot elektronikus úton is el lehet intézni. Önmagában az állandó lakhelyre való bejelentkezés ingyenes, ám az állandó lakhelyről kiállított igazolásért már fizetni kell – a hagyományos papír igazolásért 5 eurót, elektronikus ügyintézés esetén pedig 2,50 eurót kérnek. Ugyanez vonatkozik az ideiglenes lakhely bejelentésére is.

Kapcsolódó cikkünk

Anyakönyvi hivatal

Az egyes anyakönyvi okiratok – születési anyakönyvi bizonyítvány, házasságlevél, halotti bizonyítvány – hiteles másolatát a slovensko.sk portál segítségével is lehet igényelni. A „válás utáni vezetéknévváltozás bejelentése” elektronikus szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a válás kimondásától számított 3 hónapon belül díjmentesen ismét felvehessük leánykori nevünket. A határidő lejárta után ezért már némi illetéket számláznak.

Kataszteri hivatal

Az ingatlan-nyilvántartási eljárás elektronikus úton is folyhat. Az elektronikus beadványra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a személyes intézkedésre. Elektronikus ügyintézés esetén az összes szükséges dokumentumot elektronikus úton kell eljuttatni a kataszteri hivatalba, és a tulajdonjog átruházására tett javaslat eredeti példányával csak egyetlen egyenértékű másolatot, valamint a mellékleteknek is csak egy másolatát kell az interneten keresztül elküldeni. Minden iratot hiteles elektronikus aláírással kell ellátni. Ott, ahol az írásos beadványban közjegyző által hitelesített aláírást követelnek, az elektronikus beadványban ennek az időbélyegzővel ellátott elektronikus aláírás felel meg.

Adóhivatal

A vállalkozók már csak elektronikus úton kommunikálnak az adóhivatallal, a többi adófizető számára az online kommunikáció csak lehetőség. Előnye, hogy nem kell az adóhivatalba személyesen elmenni – főleg az adóbevallások benyújtásának a határideje előtt vannak kígyózó sorok, és az adóbevallást akár a határidő lejárta előtt 5 perccel is el lehet küldeni. Az elektronikus ügyintézéshez ez esetben is hiteles elektronikus aláírást biztosító e-ID-kártyára van szükség.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?