Beindult az online ügyintézés a hivatalokban

<p>Hétről hétre több ember használja a hivatalokkal való elektronikus kommunikációt. Az ország történetének egyik legnagyobb elektronizációs projektje, melynek köszönhetően lehetőség nyílik az elektronikus ügyintézésre, januárban indult be.</p>

Néhány szolgáltatás, például az átmeneti vagy állandó lakhely bejelentése már most elintézhető a világhálón anélkül, hogy kitennék lábukat a lakásból. Több órás várakozást és utazást spórolhatnak meg az állampolgárok, ha minden hivatallal lehetőség lesz az internetes kommunikációra. Az elektronikus ügyintézésre fokozatosan állnak át az egyes hivatalok, az online kommunikáció viszont januártól az összes áfafizető vállalkozónak és cégnek kötelező. Pár perc kérdéseAz ügyintézés egyébként roppant egyszerű. Vegyünk példaként egy nőt, akinek Komáromban van állandó lakhelye, de már egy ideje élettársa lakásában él Pozsonyban. Eddig nem volt kedve átjelentkezni, mert az ügyintézés miatt élettársával egyszerre kellett volna elmennie a városi hivatalba. Partnere aláírása az átjelentkezéshez azért szükséges, mert a lakás az ő tulajdonában van. Januártól mindezt interneten is elintézhetik, feltéve, ha mindkettőjüknek van új, elektronikus aláírást is tartalmazó személyazonossági iratuk. A nő így interneten átjelentkezik Pozsonyba, élettársa pedig szintén interneten, elektronikus aláírással jóváhagyja, hogy nála lakjon. Az egész ügyintézés pár percet vesz igénybe. Az állandó lakhelyről szóló igazolást papír nyomtatványon már csak akkor postázzák, ha ezt kikérik. Ellenkező esetben az igazolást elektronikus formában küldik az úgynevezett elektronikus adatpostafiókba. Minden 18 évesnél idősebb állampolgárnak létrehoztak egy ilyen postafiókot, amely kifejezetten csak a hivatalokkal való kommunikációra szolgál; ide küldik az igazolásokat, döntéseket és határozatokat. A postafiókba csak azok jelentkezhetnek be, akiknek már van elektronikus aláírást is tartalmazó személyazonossági iratuk. Ez az aláírás egyébként nem a szó szoros értelmében vett aláírás, hanem egy speciális azonosító kód, amely minden személyazonossági iratban egyedi, tehát a kód beolvasása után azonosítani lehet az igazolvány tulajdonosát. A kód leolvasására egy speciális leolvasóberendezés szolgál, amelyet az új személyazonosságihoz ingyen adnak. Az elektronikus postafiókok a belügyminisztérium honlapján és a www.slovensko.sk portálon keresztül is elérhetők. Alacsonyabb illetékA rendszer egyelőre csak próbaüzemben működik, ezért jelenleg online csupán néhány lehet dolgot elintézni. Februártól viszont, amikor a többi hivatalt és intézményt is rákapcsolják, már több minden elintézhető lesz rajta, például kft-t alapíthatnak, megfellebbezhetnek bizonyos hivatali döntéseket és határozatokat, vagy törölhetik vállalkozásukat. Az online ügyintézés másik nagy előnye, hogy az időn kívül pénzt is spórolhatunk, hiszen azok, akik nem személyesen, hanem interneten intézkednek, az érvényes illetékek csupán felét fizetik. Februárban az állam az összes vállalkozónak és cégnek is létrehozza az internetes adatpostafiókokat. Tizennyolc hónappal később ezen fiókok kézbesítési funkciója is teljes mértékben aktiválva lesz, a hivatalok ezután a döntéseket és határozatokat már csak elektronikus formában fogják elküldeni. Ha egy ilyen határozatot 15 napon belül sem olvasnak el, automatikusan úgy kezelik majd, mintha sikeresen kézbesítették volna, ugyanez érvényes jelenleg a postázott küldeményeknél is. Egyelőre csak WindowsonAz elektronikus postafiókba a ww.slovensko.sk internetes oldalon lehet bejelentkezni. Ahhoz, hogy működjön a rendszer, egy speciális eID jelölésű programot is telepíteni kell a számítógépbe. Ez teszi lehetővé az új, csipeket és elektronikus aláírást tartalmazó személyazonossági iratokkal való munkát. Akinek nincs ilyen programja, azt figyelmezteti a rendszer a bejelentkezés során. A program a slovensko.sk holnapról is letölthető, a telepítés egyszerű, érthető, pár lépésből áll. Miután telepítették a programot, azonnal használhatják a rendszert, elég az oldalon a bejelentkezés ikonjára klikkelni. A program ezután felkéri a biztonsági kód betáplálására, hogy a rendszer azonosíthassa az adott állampolgár személyazonosságát. Miután ez megtörtént, megnyílik a postafiók. Az egész rendszert egyelőre csak azok használhatják, akiknek Windows operációs rendszerük van. Az Ubuntu Linux vagy az Apple által fejlesztett OS X rendszerek számára csak négy hónap múlva lesz elérhető. (dem)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?