Az első szabadon választott magyar kormány külügyminisztere, Jeszenszky Géza két Orbán-kormány alatt is nagykövet volt, míg 2014-ben le nem mondott a Norvég Civil Alap elleni magyar kormányzati hadjárat miatt. Elsősorban az orbáni külpolitikáról kérdeztük, de szóba került az 1989-es Páneurópai Piknik is, melyen több száz keletnémet menekült át Ausztriába, és persze a kisebbségpolitika is.
Keresés
Hazai zakóval esett ki a Fradi a BL-ből
Az első percet leszámítva esélye sem volt a Ferencvárosnak a Dinamo Zagreb ellen a labdarúgó BL-selejtező 3. fordulójának visszavágóján. A horvát bajnok magabiztos, 4:0-s sikerével a Groupama Arénában vívta ki a továbbjutást a múlt heti, zágrábi 1:1 után.
A Ligatanács is elfogadta a Slovan licencét
A Miroslav Šatan (a Szlovák Jégkorongszövetség elnöke), Richard Lintner (a Pro-hokej főigazgatója) és Igor Guryča összetételű Ligatanács elfogadta mind a 13 klub licenckérelmét, köztük a Slovanét is.
Cibulková kihagyja a US Opent
Dominika Cibulková sérülés miatt visszalépett az amerikai nyílt teniszbajnokságtól, így helyette az orosz Szvetlana Kuznyecova került a főtáblára.
Tájékoztató videók készítik fel a súlyos beteg gyereket és szüleiket
Szlovákia legnagyobb gyermekkórháza új típusú kommunikációt vezetett be, amellyel arra próbálja rávenni a gyerekeket, hogy ne féljenek a kórháztól. Az érdekes videókból a kis betegek megtudják, milyen kivizsgálások várnak rájuk. Újabban a szülők nyomtatott tájékoztatót kapnak az egyes diagnózisokról.
Kerékpárkölcsönzőt nyit Esztergom és Párkány
A napokban mutatták be azt a kerékpárkölcsönző rendszert, amelyet Párkány és Esztergom közösen épít ki a Mária Valéria hídon keresztül. A sikeres pályázatnak köszönhetően 14 új kerékpárkölcsönző és dokkoló állomást létesítenek a két város főbb pontjain.
Az ungvári magiszter
Miközben titkosított üzemmódban zajlik a nagy magyar koalíciós tapogatózás, az egyik főtárgyalóról komoly dolgok derültek ki. Ideje kalapot emelni teljesítménye előtt!
Hol rom állott, most kórház fog
Megkezdődött a pozsonyi Rázsochy városrészben álló régi épület bontása, melynek helyére egy új, állami kórházat építenek. A bontómunkát Pellegrini miniszterelnök kezdte meg.
Brexit - Bíróságon próbálja megakadályozni brit képviselők egy csoportja a parlament megkerülését
Bíróságon próbálja megakadályozni brit parlamenti képviselők egy csoportja, hogy Boris Johnson kormányfő esetleg a parlament felfüggesztésével, megállapodás nélkül vezesse ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból a brit EU-tagság megszűnésének jelenleg érvényes október 31-ei határnapján.
Rohamrendőrök hatoltak be a hongkongi repülőtérre, összecsaptak a tüntetőkkel
Rohamrendőrök hatoltak be helyi idő szerint kedd este a hongkongi nemzetközi repülőtérre, és összecsaptak az ott ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. A tiltakozók számos rendőrségi jármű útját elzárták, mire a rohamrendőrök behatoltak a repülőtér területére, ahol paprikaspray-t is bevetettek.