A felújítás után kedden forgalomba helyezték a vágtornóci vasútállomáson a második sínpárt, több mint egy hónapon át azonban csak egy pályán közlekedhettek a vonatok. A vágsellyei Duslo és a fővonal közti teherszállítás is helyreállt.
Keresés
A szerelem fölött álló szabadság
A neves komáromi születésű festőművész, Szkukálek Lajos (1957) néhány éve a Megyercs melletti Violínban éli mindennapjait. Az augusztusi pozsonyi kiállítása kapcsán kerestük fel, hogy visszavonultságában egyebek mellett végül szabadságról, tájról s képzőművészetről váltsunk szót vele.
A vártnál alacsonyabb lehet a gabona és az olajnövények terméshozama
A gabona és az olajnövények terméshozama a becslés szerint idén is garantálni fogja az ország önellátását. Ugyanakkor az időjárás alakulása miatt a betakarított termés mennyisége csekélyebb lehet, mint amekkorát az optimista előrejelzések jósoltak. Ezt keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki Jozef Rebro, a szlovákiai takarmánygyártókat, -raktározókat és értékesítőket tömörítő szakmai szervezet (ZVKSaOS) felülvizsgálati bizottságának elnöke.
Az orosz védelmi tárca szerint el kellett üldözniük egy NATO-gépet
Az orosz védelmi tárca keddi állítása szerint a NATO egyik F-18-as harci repülőgépe megpróbálta megközelíteni Szergej Sojgu védelmi miniszter repülőjét a Balti-tenger nemzetközi vizei felett, de orosz Szu-27-esek "elüldözték".
Döcögve indult az ifjú házasok hitelprogramja
Az Állami Lakásfejlesztési Alap bérlakásépítési programja iránt idén is hatalmas az érdeklődés. A legtöbb kérvény ezúttal Nyitra megyéből érkezett. Az ifjú házasok kölcsönéért ugyanakkor egyelőre nem törik magukat a fiatalok.
Kézművesek országos vándorkiállítása Léván
Értékes válogatás készült a szlovákiai magyar kézművesek alkotásaiból, amelyet a közelmúltban mutattak be a Barsi Múzeumban.
Pellegrini: Nem hiszem, hogy a Smer módosítja az abortusztörvényt
Peter Pellegrini kormányfő, a Smer-SD alelnöke nem gondolja, hogy pártja továbbra is részt vesz az abortusztörvény módosításának előkészítésében és szorgalmazni fogja a jelenlegi szabályozás módosítását. A törvénymódosítási szándékot július végén jelentette be a Smer-SD és az SNS.
Megkezdik a Notre-Dame környékének ólommentesítését
Lezártak több utcát és egy hidat kedden a párizsi Notre-Dame székesegyház körül, hogy megkezdhessék az április 15-i tűzvész okozta ólomszennyezettség felszámolását.
VIDEÓ: Nagyszerű felvétel készült a férfiról, aki unatkozott a repülőgépen
Robert egy pillanat alatt internetes kedvenc lett.