Az alkotmánybíró-jelöltek újabb választása iránt eddig egyetlen pályázó mutatott érdeklődést. Az illető Robert Šorl, akit a Nagyszombati Egyetem Jogi Kara jelölt alkotmánybírónak. Erről Róbert Madej (Smer-SD), az SZK Nemzeti Tanácsa Alkotmányjogi Bizottságának elnöke tájékoztatott kedden. Šorl a korábbi választásokon is indult.
Keresés
Öt ember sérült meg egy balesetben Pelsőcön
Súlyos közlekedési baleset történt kedden, nem sokkal dél előtt Pelsőcön, a Rozsnyói járásban.
Irán az atomalkuban megengedettnél magasabb szintre dúsított uránt
Irán 370 kilogramm uránt dúsított 4,5 százalékos szintre - jelentette be kedden Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos hírügynökség jelentése szerint.
Kočner ártatlannak vallotta magát a Kuciak-gyilkosság ügyében
Marian Kočner vállalkozót kedden hallgatták ki Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai fiókirodájában. Az ügyvédje, Marek Para elmondása szerint Marian Kočner tagadta a bűnrészességét az ügyben, vagyis ártatlannak vallotta magát.
Az előrejelzések szerint eső követi a viharokat
Továbbra is viharok és jégeső várható az ország keleti felében. Kedden este kiadós eső lesz az ország nagy részén. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) riasztást adott ki.
Újra támogatják a szakmai tanácsadást
Felújul a mezőgazdaságot, az élelmiszergyártást és az erdőgazdálkodást érintő támogatott szakmai tanácsadás lehetősége. Az ún. nyitott formájú pályázati lehetőség 39/PRV/2018 számmal, 2019. június 21-én jelent meg a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség (PPA) honlapján.
Greif: „Gólt kell lőnünk”
Holman Dávid játéka kérdéses a mai (21.00) Dundalk–Slovan mérkőzésen, a labdarúgó Európa-liga-selejtező 3. fordulójának visszavágóján. A magyar középpályás a pozsonyiak egyik legjobbja volt az utóbbi mérkőzéseken, így nagy érvágás lehet a hiányzása.
Zelenszkij megkönnyítené az ukrán állampolgárság megszerzését Ukrajna mellett kiálló oroszok számára
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletet írt alá kedden, amelyben utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki és nyújtson be törvényjavaslatot a parlamentnek az ukrán állampolgárság megszerzésének egyszerűsítéséről azon külföldiek számára, akik részt vettek Ukrajna védelmében folytatott harci cselekményekben, valamint olyan orosz állampolgároknak, akiket hazájukban politikai üldöztetés fenyeget.
Kiadó Churchill egykori legénylakása
Kiadó Winston Churchill egykori londoni legénylakása, amelyben a későbbi miniszterelnök politikai pályafutásának kezdetén élt.
RÚVZ: A cseklészi zavaros ivóvíz nem veszélyes az egészségre
A zavaros, megváltozott színű és szagú ivóvíz, amely Szenc egy részében, illetve Cseklész, Pozsonyivánka, Tótgurab, Horvátgurab és Magyarbél községekben okozott problémát, nem veszélyes az egészségre. Ezt a laboratóriumi vizsgálat is megerősítette, amelyet a pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV) végzett el.