A mai napon az építési munkálatok közel 50%-án vannak túl.
Keresés
Minden idők legnagyobb európai lottófőnyereményét ütötték meg 209 millió euróval
Minden idők legnagyobb, 209 millió eurós európai lottónyereményét ütötték meg kedden este Olaszországban a Superenalotto hatoslottón.
Tritikálé mustra Szarvason
Május 17-én, Szarvason a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Tessedik Campusán immár ötödik alkalommal rendezték meg az Országos Tritikálé Napot.
Angol csata Isztambulban a Szuperkupáért
A labdarúgó Európai Szuperkupa történetében a mai, isztambuli mérkőzés lesz az első, amelyen két angol csapat küzd meg egymással: a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool negyedszer, az Európa-ligában címvédő Chelsea pedig másodszor hódíthatja el a trófeát.
GALÉRIA: Hihetetlen kreativitással mutatja be a világ két arcát ez a művész
Uğur Gallenkuş arra hívja fel a figyelmet a két képből összeillesztett műveivel, hogy milyen hatalmas szakadékok vannak a rétegek között.
Sokba kerül a kiselsős
A Partners Group pénzügyi csoport szerint 160 euróba kerülhet egy kiselsős számára szükséges tanszercsomag. A valóságban azonban ennél sokkal többet is fizethetnek a szülők.
Szürke dalok
Chanya Button filmje újra Virginia Woolf lenyűgöző műveire irányítja a figyelmet.
Bordatörést szenvedett a DAC középpályása
A trencséniek elleni bajnokin bordatörést szenvedett Connor Ronan, a DAC futballistája.
Alena Zs.-t és társait Lipšic, Šulfiarsky és Žilinka meggyilkolásának előkészítésével is megvádolták
A belügyminisztérium vizsgálóbizottsága vádat emelt Tomáš Szabó, Miroslav Marček, Andruskó Zoltán és Alena Zsuzsová ellen Daniel Lipšic valamint Peter Šufliarsky és Maroš Žilinka ügyészek meggyilkolásának megrendelése és előkészítése ügyében.
Szlovákiában is lassan lefelé araszol az üzemanyagok ára
A kőolaj világpiaci árának a csökkenése miatt az elkövetkező hetekben a szlovákiai töltőállomások olcsóbban adják majd az üzemanyagot. Látványos áresésre azonban ezúttal sem kell számítanunk.