Bordatörést szenvedett a DAC középpályása

connor ronan

A trencséniek elleni bajnokin bordatörést szenvedett Connor Ronan, a DAC futballistája.

„A mérkőzés vége előtt körülbelül 10 perccel kaptam egy ütést könyökkel. Nagy fájdalmat éreztem, de úgy gondoltam, elmúlik. Nem gondoltam cserére, a mérkőzés után azonban felerősödtek a fájdalmak. A hazatérés után azonnal röntgenre mentem, mely kimutatta a bordatörést” – nyilatkozta a 21 éves ír középpályás a sárga-kékek honlapjának.

A holnap közlése szerint a bal oldali tizedik borda töréséről van szó, s ez előreláthatólag 4–6 hét kihagyást jelent Ronan számára.

Ez komoly érvágás lehet a DAC-nak, mivel a sárga-kékek Kalmár Zsolt játékára sem számíthatnak. A magyar válogatott középpályás térdsérülése a Cracovia elleni idegenbeli mérkőzésen újult ki, s bár utána még öt meccsen pályára lépett, a trencséniek ellen már hiányzott. Közvetlenül a lefújás után Peter Hyballa vezetőedző úgy fogalmazott, egyelőre nem ismeri a pontos diagnózist, az orvosok ugyanis még nem jutottak közös nevezőre abban, kell-e műteni Kalmárt, és ha igen, akkor mennyire bonyolult beavatkozásra lesz szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?