Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter szerint felvilágosítással kell harcolni az élelmiszer-pazarlás ellen.
Keresés
A Plzeň EL-selejtezője a tévében
Labdarúgó EL-selejtezők, tenisztornák és kerékpárversenyek a tévében.
Kevesen bíznak meg a bíróságokban
Csupán 4% azok aránya, akik teljesen megbíznak a hazai bírókban és bíróságokban. A legnagyobb gondnak a korrupciót tartják.
Kiütötték a Fradit a Bajnokok Ligájából
0:4, emberhátrány, kimaradt 11-es, kilátástalanság, mégis 90 percen és azon túl is tartó buzdítás. Megpróbáltuk értelmezni a labdarúgó BL-selejtező 3. fordulójának kedd esti mérkőzésén, a Fradi–Dinamo Zagreben látottakat-hallottakat.
Nekihajtott egy teherautó a kassai történelmi kisvasút szerelvényének
Egy tartályos teherautó ütközött a történelmi kisvasút leállított szerelvényének szerdán délelőtt. Ľubomír Lehotský, a kassai gyermekvasút igazgatója úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az 1912-ben gyártott, nemzeti és technikai műemlékként jegyzett szerelvény súlyosan megrongálódott. Egy ember megsérült.
A végzettségtől is függnek az elhelyezkedés esélyei
Egyre kevesebb végzős diák talál olyan munkahelyet, amelyben teljes mértékben hasznát venné a kitanult szakmájának – derül ki a Trexima piackutató és tanácsadó társaság legújabb felméréséből, amely szerint azonban az egyes szakmák között látványos különbségek vannak.
Népviseleti fesztivál Bényben
Augusztus tizedikén negyedik alkalommal rendezték meg Bényben a Népviseleti fesztivált, melynek idén is a falu közepén, a kéttornyú bényi templom és a Rotunda mellett lévő Közösségi Park és a kultúrház adott otthont.
Simán továbbjutott a kupában a DAC
A DAC idegenben 4:0-ra győzött a IV. ligás Podkonice otthonában a labdarúgó Slovnaft Cup 2. fordulójában, és simán továbbjutott a következő körbe.
Egy százalék alatt a jelzáloghitelek kamatai a szlovákiai bankoknál
Az elemzők az idei év elején azzal riogattak, hogy a jegybank hitelpiaci szigorításait követően a bankok idén már hozzálátnak a hitelkamatok növeléséhez. A jóslataik azonban nem jöttek be: emelkedés helyett újabb történelmi mélypontra csökkentek a jelzáloghitelek kamatai.
A Fradi kapusa csak egyetlen pozitívumot látott
A ferencvárosi játékosok közül senkinek sem volt kedve nyilatkozni a Ferencváros-Dinamo Zagreb labdarúgó BL-selejtező (0:4) után, egyedül a kapus Dibusz Dénes állt meg az újságírók előtt, aki szerint a zágrábiak elleni visszavágó egyetlen pozitívuma a közönség kitartó buzdítása volt.