Régió

Nekihajtott egy teherautó a kassai történelmi kisvasút szerelvényének

Kassa | Egy tartályos teherautó ütközött a történelmi kisvasút leállított szerelvényének szerdán délelőtt. Ľubomír Lehotský, a kassai gyermekvasút igazgatója úgy tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy az 1912-ben gyártott, nemzeti és technikai műemlékként jegyzett szerelvény súlyosan megrongálódott. Egy ember megsérült.
TASR

2019. augusztus 14. 20:00

- TASR-felvétel

Lehotský elmondta, a teherautó átszakította a korlátot, nekiment a vonatnak, az ütközés erejétől a vagon meghajlott. „Egyelőre nem tudjuk pontosan, mekkora kár keletkezett, de biztosan több lesz 100 ezer eurónál. Az egyik vagonnak történelmi értéke van, a másikon három évig dolgoztunk, csak néhány napja állítottuk forgalomba. Félre volt állítva, szerencsére éppen nem közlekedett kisvonat a közelben” – mondta.

„A teherautó felborult, a sofőr megsérült, elszállították a mentők. Kilenc tűzoltó dolgozik a helyszínen. Szennyvíztartályt szállított a teherautó, nincs szó veszélyes anyagról” – közölte a tűzoltóság.

Szerdán nem üzemel a kisvasút, Lehotský tájékoztatása szerint ha a baleset helyszínét sikerül rendbe tenni, csütörtökön (augusztus 15.) újraindulhat a forgalom.

Megjegyezte, az utóbbi időben több kár is érte a kassai kisvasutat, néhány héttel ezelőtt például valaki ellopta talpfákat és kavicsot lopott a sínek mellől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Volzová: Sokáig haboztam, hogy egyáltalán utazzak-e Szlovákiába

Kočner az adóhivatalban is befolyást akart

Veszélyben a mobiltelefonok és a SIM-kártyák 

Fico: Óriási rá az esély, hogy megválasztjuk a hiányzó alkotmánybíró-jelölteket

Čaputová New Yorkban részt vesz az ENSZ Közgyűlésén és a klímacsúcson is

A kenyér mint kapaszkodó

Legfrissebb galériák
Olvasta már?