Népviseleti fesztivál Bényben

Népviseleti fesztivál Bényben
Bény |

Augusztus tizedikén negyedik alkalommal rendezték meg Bényben a Népviseleti fesztivált, melynek idén is a falu közepén, a kéttornyú bényi templom és a Rotunda mellett lévő Közösségi Park és a kultúrház adott otthont.

Idén 18 településről jöttek csoportok Bénybe, hogy bemutassák a helyi népviseletüket, dalaikat, táncaikat. A műsor délután kettőkor kezdődött a csoportok tárogató hangjával kísért felvonulásával, mely a templomtól indult és a falu főutcáján keresztülvezetett. A felvonulókat a fesztivál helyszínére érve Kremmer Szabolcs, Bény polgármestere köszöntötte. Ezután a csoportok egyenként bemutatkoztak a színpadon, az érdeklődők fontos részleteket tudhattak meg arról, mit, mikor, miért viselt a régi korok embere az egyes településeken. Ezt rövid előadások követték, amik az egyes helyi hagyományokat voltak hivatottak láttatni a nagyszámú nézősereggel. A vendégeket a fellépéseik után virsli és halpaprikás várta. Este nyolctól táncházban dudaszóra mulathattak a fesztiválozók, melyet a bényi, Kelemen Petra Piroska által vezetett Kis Csörgő néptánccsoport rendezett.

A fesztivál megszervezésének ötlete öt évvel ezelőtt a bényi Csemadok helyi szervezetének Kézműves Házában pattant ki Koczka Katalin fejéből, aki azóta is rendíthetetlenül szervezi, irányítja a rendezvényt férjével, Kocka Gyulával és a helyi csemadokosokkal. Nincs egyszerű dolguk, hiszen évről évre egyre többen jönnek, idén a magyarországi Tatáról két, Tatabányáról és Csővárról egy-egy csoport érkezett, de itt volt Kéménd, Kőhídgyarmat, Csata, Lekér, Sáró, Béla, Köbölkút, Kisújfalu, Szőgyén, Fűr, Szímő, Nagycétény, Dunamocs és természetesen Bény község hagyományőrző csoportja is, több, mint 260 résztvevő. Elmondható, hogy a rekkenő hőség ellenére mindenki kellő tisztelettel viselte ősei ruháját, senki sem panaszkodott a fekete, magas szárú csizmákra vagy a több sorban felrakott szoknyákra. A bényi Népviseleti fesztivál idén is jelesre vizsgázott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?