Peter Pellegrini kormányfő és a Smer-SD alelnöke kedden azt mondta, hogy a párton belül folynak a tárgyalások a pozícióját illetően, keresik a közös nevezőt. Azt állítja, hogy Tomáš Druckerrel nem beszélt a lehetséges együttműködésről. Pellegrini úgy véli, hogy a volt rendőrfőkapitányt, Tibor Gašpart nem kellene felvenni a Smer-SD jelöltlistájára.
Keresés
Kalavská és Pellegrini elindították a Rázsochy kórház bontását
Peter Pellegrini kormányfő és Andrea Kalavská egészségügyi miniszter ma hivatalosan is elindították a befejezetlen Rázsochy kórház bontását Pozsonyban.
Egész évben védekezzünk a káros napsugarak ellen!
Napjainkban már nem csak nyáron napozhatunk. Az év bármely szakában néhány óra leforgása alatt a világnak azon a pontján lehetünk, ahol bármikor perzselő napsütés, tenger fogad bennünket. Ez nagyszerű dolog. Az már kevésbé jó, hogy a napozás káros hatása ellen gyakorlatilag egész évben védekeznünk kell. Milyen fényvédő
krémet használjunk? Hogyan védjük meg bőrünk egészségét?
Több száz repülőjáratot töröltek kedden is a tüntetések miatt Hongkongban
Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Ingyen tankolt a lopott autóba, és bennfelejtette a töltőpisztolyt
Vádat emeltek egy 27 éves kiskunhalasi férfi ellen, aki elvitt egy lezáratlan személyautót, majd rendszámot és üzemanyagot lopott hozzá, tankolás után pedig megrongálta a benzinkutat - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Turistafazon
A feltett kérdésekből is kiderülhet, mit gondol rólunk a nagyvilág.
Kočner telefonjából két sms-nek köze lehet a Kuciak-gyilkossághoz
Kedden délelőtt hallgatják ki a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozói Marian Kočner vállalkozót a Threema mobilapplikációval titkosított sms-ek ügyében.
Június és július után augusztusban is 35 fok fölé emelkedett a hőmérséklet
Az elmúlt hétvégén és a hét elején gyarapodott azoknak a nyári napoknak a száma, amelyeken a levegő hőmérséklete meghaladta a 35 Celsius-fokot. „A legmagasabb értéket szombaton (augusztus 10.) mérték az érsekújvári járásbeli Muzsla meteorológiai állomásán, ahol a hőmérő 35,7 Celsius-fokot mutatott” – tájékoztatott a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) a közösségi hálón.
Nem segített a rendőrszigor
Már több mint egy hónap telt el azóta, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság a számos közúti baleset miatt abszolút rendőrszigort rendelt el. A hatóságok közölték, hogy minden szabálysértésért a lehető legmagasabb bírságot fogják kiróni. A statisztikák alapján úgy tűnik, hogy ez sem segített.
Emily Blunttal és Djimon Hounsouval folytatódik a Hang nélkül
Az Oscar-jelölt Djimon Hounsou is csatlakozott a Hang nélkül című sci-fi thriller folytatásához, amelynek női főszerepét ismét Emily Blunt alakítja - számolt be róla a The Hollywood Reporter.