Döcögve indult az ifjú házasok hitelprogramja

Idén nem épülnek bérlakások Galántán
Pozsony |

Az Állami Lakásfejlesztési Alap bérlakásépítési programja iránt idén is hatalmas az érdeklődés. A legtöbb kérvény ezúttal Nyitra megyéből érkezett. Az ifjú házasok kölcsönéért ugyanakkor egyelőre nem törik magukat a fiatalok.

„A települési és megyei önkormányzatoktól beérkezett kérvények közül idén 59-et fogadtunk el, ezekre együttesen 46,188 millió eurós támogatást folyósítunk, amiből 1005 bérlakást építhetnek vagy vásárolhatnak” – nyilatkozta Juraj Kurňavka, az Állami Lakásfejlesztési Alap vezérigazgatója. Szerinte a legtöbb érdeklődőt idén Nyitra megyéből regisztrálták, ebben a megyében 15 kérvényező számíthat támogatásra, amiből 198 bérlakást építhetnek vagy vásárolhatnak. A sorban Eperjes (14 kérvényező, 181 bérlakás), Besztercebánya (8 kérvényező, 215 bérlakás) és Trencsén megye (8 kérvényező, 175 bérlakás) következik.

„A magáncégek június 30-ig nyújthatták be a kérvényeiket, ezeket így még nem bírálták el. Ebben a kategóriában egyébként 5 kérvény érkezett be hozzánk, amelyekben több mint 5,1 millió eurót igényelnek”

– mondta Kurňavka. Az Állami Lakásfejlesztési Alap vezérigazgatója szerint a bérlakásépítési program esetében már lezárult a kérvények benyújtásának az időszaka. Az önkormányzatok erre január 15. és február 28. között keríthettek sort, a magáncégek pedig április 1. és június 30. között nyújthatták be a kérvényeiket.

A magánszemélyeknek ugyanakkor még október 31-éig van idejük benyújtani az ifjú házasok kölcsönével és a lakásvásárlással vagy építéssel kapcsolatos kérvényüket. A lakóház-felújításra szolgáló támogatásokat szeptember 30-ig lehet igényelni. Az ifjú házasok kölcsönéért eddig csupán tízen folyamodtak, összesen nem egész 284 ezer eurót igényelve, miközben az állam erre a célra 7 millió eurót különített el. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a támogatást alig valamivel több mint egy hónapja, július elsejétől lehet igényelni, miközben a nyári szabadságolások időszakában vagyunk.

Mivel a támogatást október 31-ig lehet igényelni, az Állami Lakásfejlesztési Alap azzal számol, hogy szeptembertől megugrik a kérvényezők száma.

Maroš Ovčarik, a Finančný kompas pénzügyi portál elemzője szerint azonban a támogatás feltételei túl szigorúak, így az sem kizárt, hogy idén az alap képtelen lesz felhasználni a teljes, 7 millió eurós keretet. Kormánypárti képviselők ugyanakkor már jelezték, hogy szemmel tartják a támogatásokat, és ha szükség lesz rá, módosíthatnak a feltételeken. A kérvényt egyébként a 35 évnél fiatalabb párok a házasságkötéstől számított egy éven belül nyújthatják be az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz. A kölcsönt új és öregebb lakás, családi ház vásárlására, illetve felújítására egyaránt felhasználhatják. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?